Már félig elsüllyedt a csónak, mikor megérkeztek a balatoni vízimentők

A rendőrök március 23-án 18 órakor a Zánka előtti vízterületre siettek, mert bejelentést kaptak, hogy egy kishajó a viharban nem tudott partra jutni.

A csónak már félig elsüllyedt, amikor a csuromvizes, kihűlés szélén lévő férfiak a telefonjaikkal fényjelzést adtak a sötétben. A vízirendőröknek végül így sikerült az utolsó pillanatban megtalálni őket. Miután mindkét horgászt kimentették, a mentőszolgálat munkatársai a partról kórházba vitték a bajbajutottakat. Mint kiderült, horgászzsinór tekeredett fel a hajócsavarra, emiatt vált a csónak irányíthatatlanná és sodródott a nyílt víz felé.

 

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság felhívja a figyelmet, hogy amennyiben a tó vízfelületén bajba kerülnek vagy bajba jutott személyt, személyeket vesznek észre, tegyenek bejelentést az ingyen hívható, 1817-es segélyhívó telefonszámon!

 

Időpont: 
hétfő, 2024, március 25 - 19:12

MAGAZIN

Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönséget

Augusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat.

Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségét

Öt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.

Kiégett egy autó Marcalinál

Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.

Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely Színház

Gőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése.

Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségben

Szívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen.

Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év Strandétele

Somogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet.

 

Állásajánlatok Kaposváron