A május elsejei hosszú hétvégével idén a megszokottnál korábban indul a balatoni előszezoni menetrend:
- Átmeneti lehűlésre és fagyveszélyre figyelmeztetett a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán kedden.
Azt írták: szerdától a közép-európai térség, így a Kárpát-medence is fokozatosan az északi anticiklon déli peremére kerül, ennek eredményeként a hét közepén északi, északkeleti áramlással több fokkal hűvösebb levegő áramlik a térség fölé.
Hozzátették: a mostani hőmérsékleti értékekhez képest a hét közepére nagyjából 6-8 Celsius-fokkal eshet vissza a hőmérséklet, és így a sokévi átlagnak megfelelő szintre csökken.
A hét második felében, kiemelten pénteken és szombaton az ország legnagyobb részén gyenge légköri fagyra kell számítani.
A csütörtök hajnalban nagy területen élénk, sőt az északkeleti tájakon olykor erős szél miatt még inkább csak az Északi-középhegység szélvédett részein lehet gyenge fagy, másutt még enyhe marad a reggel.
Péntek hajnalra viszont már megszűnhet a szél, és ezzel párhuzamosan az ország nyugati és északi megyéiben többfelé kiderül az ég, ugyanakkor a déli, délkeleti tájakra még beragadhat a felhőzet. Így a jelenlegi előrejelzések alapján az Alföld egyes részeit leszámítva sokfelé várható gyenge fagy - írták, hozzátéve, döntően mínusz 4 és 0 fok közötti minimumok valószínűek, de az északi völgyekben hidegebb lesz.
Szombat hajnalban is kevés felhő várható az ország fölött és még a szél is jórészt gyenge marad, de már némileg enyhülhet az idő. Ennek ellenére döntően 0 fok körüli legalacsonyabb hőmérséklet valószínű, az északi-északkeleti határ közelében azonban mínusz 5 fok köré is süllyedhet a hőmérséklet. Az előrejelzés szerint vasárnaptól jóval enyhébb, ugyanakkor csapadékos időre kell készülni - tudatta a HungaroMet.
![]() Ballagások,hosszú hétvége, érettségi - jön a roham a MÁV-nálA május elsejei hosszú hétvégével idén a megszokottnál korábban indul a balatoni előszezoni menetrend:
|
![]() Majálisok Somogyban és a Balaton körül – 2026. május 1.Május elsején ismét megtelnek élettel Somogy vármegye települései és a Balaton környéke: a klasszikus majális hangulat, családi programok, zene, gasztronómia és különleges tematikus események várják az érdeklődőket.
|
![]() Munkagödörben dolgozó férfira omlott a föld SomogyszobonFöld omlott egy munkagödörben dolgozó férfire kedden délután, Somogyszobon.
|
![]() Személyvonattal ütközött össze egy kisteherautó KaposújlaknálA tűzoltók áramtalanították az autót.
|
![]() Tetőtűz Szennán, baleset Fonyódon - ez történt Somogyban a hétvégénHuszonhárom esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat. Tizenegy tűzesethez és tizenkét műszaki mentéshez vonultak az egységek a vármegyében.
|
![]() M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóitM. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.
|