Már megérkeztek a húsvéti termékek a boltok polcaira

Még szinte fel sem ocsúdtunk a karácsonyi ünnepek után máris nyakunkon a húsvét, amely a boltok árukészletén is meglátszik. 

Hiszen már mindenhol megjelentek a kicsi, közepes és nagy nyulak, tojásfestő kellékek illetve egyéb húsvéti díszek. Idén egyébként elég korán lesz húsvét hiszen március végén már kezdődik az ünnep. 

 

Egyébként a keresztény húsvét mozgóünnep, kiszámítását az egyházi, a naptári és a csillagászati adatok együtt határozzák meg. Húsvét a tavaszi napéjegyenlőség utáni eső első holdtöltét követő vasárnap van. Így húsvétnak minden évben március 22-e és április 25-e között kell lennie.

 

A tavaszi napéjegyenlőség 2024-ben március 20-ra esik, az ezt követő első holdtölte március 25-én, hétfőn lesz, az ezt követő első vasárnap pedig, ami húsvét első napja, március 31., míg húsvéthétfő április 1.

 

A különféle ünnepi díszítések és egyéb termékek eladása nyilván nagyon jó üzlet, de azért mégiscsak fura, hogy a farsang kellős közepén már a kerámianyulakat kell nézegetnünk a boltokban. Az egyik kaposvári üzletben ráadásul igazán bizarr látvány fogadta a vásárlókat az elmúlt héten, az egyik polcon még ott sorakoztak a leárazott karácsonyi termékek, közvetlenül mellette egy másik polcon pedig a húsvéti árucikkek. Végülis jól megférnek egymás mellett, mindkettő nagy ünnep...

Annyi biztos,  a boltok mindent megtesznek azért, hogy  a lehető legtöbbet költsük, akár húsvét van, akár karácsony, vagy éppen Valentin nap. Ezért nem árt résen lenni és átgondolni, hogy mire költjük a pénzünket. 

 

Időpont: 
kedd, 2024, február 6 - 20:21

MAGAZIN

Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönséget

Augusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat.

Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségét

Öt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.

Kiégett egy autó Marcalinál

Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.

Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely Színház

Gőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése.

Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségben

Szívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen.

Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év Strandétele

Somogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet.

 

Állásajánlatok Kaposváron