A Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.

A Siófok-Kiliti és Siófok-Balatonszabadi között lévő erdőben került bajba egy házaspár.
A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenységirányítási Központjába 2024. január 17-én 21 óra után érkezett segélykérés szerint egy házaspár eltévedt az erdőben, ráadásul autójukkal sárba ragadtak. A bejelentő elmondta, hogy a GPS-jelet követve kerültek bajba, nem tudják pontosan megmondani, hogy hol vannak, ráadásul a férje cukorbeteg, és nincs náluk víz sem.
A bejelentést követően a Siófoki Rendőrkapitányság járőrei, Dancs Kristóf r. őrmester és Kocsis Csaba r. őrmester vizet vett a közeli benzinkúton, majd haladéktalanul a bajbajutottak felkutatására indult. Kétórás keresést követően rátaláltak az erdőben a rémült házaspárra, akiknek a gyors segítségnek köszönhetően az ijedtségen kívül szerencsére semmi bajuk nem esett.


![]() Ároka borult egy traktor Csurgón vasárnapA Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.
|
![]() Két autó ütközött össze Nagyatád és Berzence közöttKét személyautó ütközött össze a 681-es főút Nagyatádot és Berzencét összekötő szakaszán, a 4-es és az 5-ös kilométerszelvény között.
|
![]() Mesefigurákat festettek a Zichy diákjai a kaposvári kórház falairaÚjabb színes meseillusztrációk kerültek a kaposvári kórház Gyermekosztályának járóbeteg-ellátó várótermébe.
|
![]() 586 sofőrt ellenőriztek a rendőrök Kaposváron és a környékenA Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai március 31-én Kaposvár és vonzáskörzete forgalmát ellenőrizték fokozottan.
|
![]() Munkában a motorfűrészek SomogybanLakóházat és a közúti közlekedést akadályozó fákat távolítottak el a tűzoltók.
|
![]() Húsvéti programok SomogybanMutatjuk, hogy mulyen húsvéti programok lesznek Somogyban. |