Május 1-jétől jelentős változások lépnek életbe a Balaton közlekedésében: módosul a kompmenetrend, és tovább bővül a hajózási szezon is.

Lezárult a Magyar Honvédség katasztrófavédelemmel összefüggő beavatkozási képességének fejlesztése elnevezésű projekt harmadik fázisa, amelynek köszönhetően a honvédség hatékonyabban tud segítséget nyújtani a természeti csapások elhárításában, az infrastruktúra védelmében - hangzott a beruházás ünnepélyes befejezésén Budapesten.
A fejlesztésnek köszönhetően a Magyar Honvédség új, speciális szállítójárműveket, azokhoz kiegészítő berendezéseket, illetve munkagépeket kapott, amelyek a korábbiakhoz képest lényegesen nagyobb segítséget képesek nyújtani például árvizek, gátszakadások, vagy földrengések esetén. A beruházást a Széchenyi 2020 program keretében az Európai Unió Kohéziós Alapja támogatta 3,49 milliárd forinttal, a társfinanszírozó a Magyar Állam volt, a projekt harmadik ütemének teljes költsége 4,04 milliárd forint volt.
A csütörtöki ünnepségen mások mellett felszólalt Czermann János, a Honvédelmi Minisztérium stratégiáért és humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára, aki elmondta: a 2021-ben indított projekt célja, hogy a klímaváltozás, a szélsőséges időjárás, elsősorban az árvizek miatt egyre gyakrabban kialakuló vészhelyzetekre hatékonyabban tudjanak reagálni.
A beszerzett katasztrófavédelmi eszközök Kaposvárra, Szentesre, Hódmezővásárhelyre és Debrecenbe kerülnek a helyőrségekhez - mondta. Az államtitkár nemzeti ügynek nevezte az emberek biztonság iránti igényét, és annak minél magasabb szintű garantálását.
Az utóbbi évek eseményei - a klímaváltozás hatásai, a világjárvány, a tömeges migráció, az ukrajnai háború, az annak nyomán kialakult energetikai és gazdasági válság - megrendítették az emberek biztonságérzetét, ezért fontos, hogy a katasztrófahelyzeteket az erre hivatottak a legjobb tudásuk szerint kezeljék - emelte ki a helyettes államtitkár.
Czermann János emlékeztetett, hogy az utóbbi hetekben tartották meg az Adaptive Hussars 2023 elnevezésű hadgyakorlatot Magyarországon, amely az utóbbi harminc év legnagyobb ilyen eseménye volt, és amelyen a Magyar Honvédség bebizonyította rátermettségét, szaktudását.
Az eseményen a Belügyminisztérium, Miniszterelnökség és a Honvédelmi Minisztérium illetékesei is részt vettek, a szakemberek pedig részletesen bemutatták a projektben beszerzett eszközöket, amelyek egyebek mellett szállításban, daruzásban, földmunkákban, árvízi védekezésben, műszaki mentésben segíthetik a katasztrófahelyzetek elleni védekezést, illetve az infrastruktúra védelmét.
![]() Több településről indulnak hajók és változik a kompmenetrend május 1-től a BalatononMájus 1-jétől jelentős változások lépnek életbe a Balaton közlekedésében: módosul a kompmenetrend, és tovább bővül a hajózási szezon is.
|
![]() Érkezik a nyárias idő Somogyba, de nem marad sokáigA hétvége időjárása Somogy megyében látványos változást hoz:
|
![]() Ballagások,hosszú hétvége, érettségi - jön a roham a MÁV-nálA május elsejei hosszú hétvégével idén a megszokottnál korábban indul a balatoni előszezoni menetrend:
|
![]() Majálisok Somogyban és a Balaton körül – 2026. május 1.Május elsején ismét megtelnek élettel Somogy vármegye települései és a Balaton környéke: a klasszikus majális hangulat, családi programok, zene, gasztronómia és különleges tematikus események várják az érdeklődőket.
|
![]() Munkagödörben dolgozó férfira omlott a föld SomogyszobonFöld omlott egy munkagödörben dolgozó férfire kedden délután, Somogyszobon.
|
![]() Személyvonattal ütközött össze egy kisteherautó KaposújlaknálA tűzoltók áramtalanították az autót.
|