Százmillió forint értékű régészeti leletet foglalt le a rendőrség Somogyban

Sajtótájékoztató keretében számoltak be az ügy részleteiről Siófokon, 2023. november 20-án.

 

A Siófoki Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján üzletszerűen, nagyobb értékre elkövetett lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytat eljárást.

 

Az eljárás során a nyomozók a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda és a Nemzeti Védelmi Szolgálat munkatársainak segítségével, valamint szaktanácsadók bevonásával 2023. november 16-án hét vármegyében 91 rendőr részvételével összesen 28 helyen tartottak összehangolt akciót.

A kutatások eredményeként valamennyi címen több, mint tízezer pénzérme, közel ezer régészeti tárgy –köztük fibulák, ékszerek-, tucatnyi fémkereső eszköz, két antik fegyvernek látszó tárgy, valamint mobiltelefonok és számítástechnikai eszközök kerültek lefoglalásra.

 

 Az akció során a rendőrök több, mint húsz személlyel szemben intézkedtek, közülük –egyelőre- három férfit hallgattak ki gyanúsítottként. A lefoglalt leletek összértéke a szaktanácsadók véleményezése alapján meghaladhatja a százmillió forintot is, az összeg pontos meghatározása szakértők bevonásával zajlik.


Az ügy részleteiről sajtótájékoztató keretében számolt be a Siófoki Rendőrkapitányság épületében dr. Fellegi Norbert r. ezredes, bűnügyi vármegyei rendőrfőkapitány-helyettes, valamint Tóth Milán r. alezredes, városi bűnügyi osztályvezető.

Időpont: 
hétfő, 2023, november 20 - 19:17

MAGAZIN

Több településről indulnak hajók és változik a kompmenetrend május 1-től a Balatonon

Május 1-jétől jelentős változások lépnek életbe a Balaton közlekedésében: módosul a kompmenetrend, és tovább bővül a hajózási szezon is.

Érkezik a nyárias idő Somogyba, de nem marad sokáig

A hétvége időjárása Somogy megyében látványos változást hoz:

Ballagások,hosszú hétvége, érettségi - jön a roham a MÁV-nál

A május elsejei hosszú hétvégével idén a megszokottnál korábban indul a balatoni előszezoni menetrend:

Majálisok Somogyban és a Balaton körül – 2026. május 1.

Május elsején ismét megtelnek élettel Somogy vármegye települései és a Balaton környéke: a klasszikus majális hangulat, családi programok, zene, gasztronómia és különleges tematikus események várják az érdeklődőket.

Munkagödörben dolgozó férfira omlott a föld Somogyszobon

Föld omlott egy munkagödörben dolgozó férfire kedden délután, Somogyszobon.

Személyvonattal ütközött össze egy kisteherautó Kaposújlaknál

A tűzoltók áramtalanították az autót.

Állásajánlatok Kaposváron