
A Somogy Vármegyei Önkormányzat és a Somogy Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság együttműködésének köszönhetően tűzmegelőzési ismeretekkel is felruházták a kistelepülések „közbizalmasait”.
Sohasem volt még ilyen – hangsúlyozta köszöntőjében Huszti Gábor, a Somogy Vármegyei Közgyűlés alelnöke a falu- és tanyagondnoki képzésen, Kaposváron. Ez egy kiváló lehetőség a leendő falu- és tanyagondnokoknak, hiszen ez az ellátási forma éppen azért jött létre, hogy a kistelepülési hátrányokat mérsékeljék – tette hozzá az alelnök. A hatszáz lakosnál kisebb településeken, illetve a külterületen élők főként akkor találkoznak a katasztrófavédelem munkatársaival, ha már baj van. Ezután azonban a falugondnokoknak köszönhetően a lakástüzek megelőzésével kapcsolatos legfontosabb tudnivalókról ők is értesülnek.
A lakástüzek szempontjából legveszélyeztetettebbek az idős, egyedül élő állampolgárok – ezt már Tompos Gábor tűzoltó alezredes, vármegyei tűzoltósági főfelügyelő mondta a képzés résztvevőinek. Az Alaptörvény kimondja, hogy mindenkinek joga van a személyi biztonsághoz, ezért a Somogy Vármegyei Tűzmegelőzési Bizottság minden lehetőséget megragad, hogy mindenkihez eljuttassa a legfontosabb tűzmegelőzési intelmeket. A falugondnokok ismerik a helybélieket, közbizalmat élveznek, így általuk házhoz megy az információ.
A legtöbb lakástűz gondatlanságra, vagy akár egy apró figyelmetlenségre vezethető vissza. Ezért Somogyi Tamás tűzoltó főhadnagy beszélt az elektromos készülékek helyes használatáról, a sütés-főzés közben keletkező tűzesetekről, a zöldhulladék égetést szabályairól, a gyertyagyújtás veszélyeiről, a tüzelő- és fűtőberendezések karbantartottságának fontosságáról és biztonságos üzemeltetéséről. A képzésen szó esett arról is, hogy a falugondnokok miként tudnak segíteni időpontot egyeztetni a kéményseprőkkel, hogy az ingyenes lakossági szolgáltatást mindenki igénybe tudja venni.
![]() Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönségetAugusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat. |
![]() Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségétÖt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.
|
![]() Kiégett egy autó MarcalinálKigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.
|
![]() Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely SzínházGőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése. |
![]() Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségbenSzívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen. |
![]() Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év StrandételeSomogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet. |