Pénteken 30 fok is lehet, afrikai meleg levegő érkezik Somogyba

Akár 3-4 fokkal megdőlhet a korábbi, 2019-es rekord, az ország nagy részén nyári meleg lesz.

Véget ér a hűvös időszak, dél felől rohamtempóban kezdődik meg a meleg levegő beáramlása, a legmelegebbre pénteken számíthatunk.

Ezen a napon az ország nagy részén csapadék nem várható, legfeljebb kezdetben északkeleten, délután északnyugaton fordulhat elő egy-egy zápor, az ország nagy részén azonban száraz időben élesz részünk. Napsütésből sem lesz hiány, amit elsősorban változó vastagságú fátyolfelhők szűrhetnek.

Délen a 30 fokot is elérheti a hőmérséklet

Erős, a Dunántúlon többfelé viharos déli széllel érkezik fölénk az afrikai eredetű meleg levegő, így 25-30 fokra készülhetünk a délutáni órákban.

Mindez azt jelenti, hogy az október 20-ra vonatkozó melegrekord, 26,9 fok, amit nem is olyan régen, 2019-ben mértek Adonyban, akár 3-4 fokkal is megdőlhet. Jó esély van fővárosi rekord megdöntésére is (25,1 fok, 2019, Újpest).

A rekordmeleg pénteket pedig minden bizonnyal egy rekordenyhe szombat hajnal fogja követni, az ország délkeleti felén többfelé mérhetünk majd 21-22 fok körüli minimumokat.

idokep.hu

MAGAZIN

Ballagások,hosszú hétvége, érettségi - jön a roham a MÁV-nál

A május elsejei hosszú hétvégével idén a megszokottnál korábban indul a balatoni előszezoni menetrend:

Majálisok Somogyban és a Balaton körül – 2026. május 1.

Május elsején ismét megtelnek élettel Somogy vármegye települései és a Balaton környéke: a klasszikus majális hangulat, családi programok, zene, gasztronómia és különleges tematikus események várják az érdeklődőket.

Munkagödörben dolgozó férfira omlott a föld Somogyszobon

Föld omlott egy munkagödörben dolgozó férfire kedden délután, Somogyszobon.

Személyvonattal ütközött össze egy kisteherautó Kaposújlaknál

A tűzoltók áramtalanították az autót.

Tetőtűz Szennán, baleset Fonyódon - ez történt Somogyban a hétvégén

Huszonhárom esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat. Tizenegy tűzesethez és tizenkét műszaki mentéshez vonultak az egységek a vármegyében.

M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóit

M. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.

Állásajánlatok Kaposváron