A vezetőülésben, ölében a gyerekével szenvedett balesetet egy asszony Kaposváron.

Huszonnyolc szabálysértővel szemben léptek fel a rendőrök.
A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti szakemberei 2023. október 5-én Kaposvár és vonzáskörzetének forgalmát ellenőrizték fokozottan. A szabályszegők hatékonyabb kiszűrése érdekében az egyenruhások drónnal és civil autókkal kontrollálták a közlekedésbiztonság tekintetében legkritikusabb pontokat, valamint finn módszerrel is szondáztattak.
Az elsőként Finnországban alkalmazott intézkedés lényege, hogy a megfelelően előkészített, kijelölt leállítási helyen az összes arra közlekedő járművezetőt alkoholszondás vizsgálatnak vetik alá. Amennyiben a jármű vezetője nem ittas, úgy azonnal tovább haladhat, míg pozitív eredmény esetén az érintetteket félreállítják, velük szemben eljárás indul. Az akció ideje alatt a járőrök 465 gépjárművezetőt ellenőriztek, melynek során egy sofőrnél sem merült fel az ittasság gyanúja.
A rendőröknek - többek között – a biztonsági öv hiánya, a vezetés közben kézben tartott mobiltelefon használata, az irányváltoztatás szabályainak megszegése, valamint az elsőbbségi szabályok figyelmen kívül hagyása miatt összesen 28 esetben kellett intézkedniük. Az ellenőrzést négy civil gépkocsi, három járőrautó és egy drón segítette.
A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság a vármegye szerte tervez további, ehhez hasonló jellegű forgalom-ellenőrzéseket. Kérjük a közlekedésben résztvevőket, hogy mindig tartsák be a közúti szabályokat! Ne sodorják veszélybe magukat és a többi közlekedőt azzal, hogy a szabályokat áthágva, azokat megkerülve vezetnek!
…hogy mindenki hazaérjen!
![]() Baleset Kaposváron: édesanyja ölében ülő gyerek nyomta meg a gáztA vezetőülésben, ölében a gyerekével szenvedett balesetet egy asszony Kaposváron.
|
![]() Tetőtűz Szennán, baleset Fonyódon - ez történt Somogyban a hétvégénHuszonhárom esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat. Tizenegy tűzesethez és tizenkét műszaki mentéshez vonultak az egységek a vármegyében.
|
![]() M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóitM. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.
|
![]() Baleset történt LengyeltótibanÁrokba hajtott, majd egy hídnak ütközött és visszacsapódott az úttestre egy személyautó kedden este, Lengyeltótiban a Fonyódi utcában.
|
![]() Ház, autó és több helyen a növényzet is égett Somogyban a hétvégénHuszonhat esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat.
|
![]() A Desedán kapták el a rendőrök a "gyorshajtó" labradortA hét egyik legaranyosabb „gyorshajtóját” a kaposvári rendőrök fogták meg a ROADPOL – SPEED ellenőrzési akció során.
|