Elkezdődött a KÁN, 30 ezer látogatót várnak a kaposvári rendezvényre

 

    Szita Károly (Fidesz-KDNP), Kaposvár polgármestere a KÁN-megnyitón elmondta, a KÁN egyike az agrárvilágot leginkább reprezentáló rendezvény Magyarországon.

Bemutatja az ágazatra jellemző értékeket: az életünk alapját adó termőföldet, az együttműködést a természettel, a hagyomány tiszteletét, az ősi tudás és ismeretkincs mellett a modern és hatékony gazdálkodást, az agráregyetemi kutatómunkát - tette hozzá a településvezető, aki Kaposvár várossá nyilvánításának 150. évfordulója alkalmából emlékzászlót adott át a MATE vezető képviselőinek.

       Zászlós Tibor, a Magyar Állattenyésztők Szövetségének elnöke rámutatott: a MATE az egyedüli egyetem Magyarországon, amely idén minden állattenyésztési szakot elindított, és egyedüli abban is, hogy országos állattenyésztési kiállítást szervez, amelyen színvonalas szakmai és közönségprogramokkal várja a látogatókat.

    A rendezvény jelentőségét hangsúlyozva elmondta, 100 ember élelmét 3 állítja elő, vagyis 100-ból 97 embernek nagyon kevés információja van a mezőgazdaságról, holott a mezőgazdászok munkájának megismerésével "elejét lehetne venni káros kezdeményezéseknek".

    A KÁN-t először másfél évtizede rendezték meg a somogyi vármegyeszékhelyen. Az állattenyésztési kiállításként indult, mára egyetemi napokká fejlődött háromnapos eseményen az idén 100, az agráriumban érdekelt kiállító mutatkozik be, a programokra a szervezők 30 ezer látogatót várnak.

MTI

Időpont: 
péntek, 2023, szeptember 29 - 15:56

MAGAZIN

Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönséget

Augusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat.

Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségét

Öt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.

Kiégett egy autó Marcalinál

Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.

Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely Színház

Gőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése.

Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségben

Szívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen.

Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év Strandétele

Somogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet.

 

Állásajánlatok Kaposváron