
- A Rail Cargo Hungaria (RCH) megkezdte a cukorrépa beszállítását a Magyar Cukor Zrt. kaposvári gyárába - tájékoztatta a cég kedden az MTI-t.
Közleményükben azt írták: a cukortermeléshez szükséges alapanyagot vasúton az RCH fuvarozza, a termés mintegy fele közúton jut el a gyárba.
A piacvezető vasúti árufuvarozó vállalat 2024 január végéig mintegy 40 magyarországi feladóállomásról 450-470 ezer tonna terményt továbbít az egyetlen magyarországi cukorgyárba - jegyezték meg.
Hozzátették, a társaság szerelvényei több mint 150 ezer kilométert tesznek meg a feldolgozási kampány 125-130 napja alatt, naponta átlagosan 4 cukorrépa-vonat közlekedik a magyar vasúti hálózaton, és nem ritkán a Rail Cargo Hungaria vonatai 450 kilométernél távolabbról is fuvaroznak majd terményt.
A társaság kitért rá, hogy a vontatási villamosenergia ára csökkent ugyan a tavalyi kampányidőszakhoz képest, de még mindig többszöröse a korábbi évek árszintjének.
Emellett a vasúti infrastruktúrán folyó számos pályafelújítási munka nehezíti és drágítja a vasúti fuvarozást a közúttal szemben, és állítja kihívás elé a céget - hívták fel a figyelmet.
A Rail Cargo Hungaria kiemelte, hogy a kampány lebonyolítása magas szintű logisztikai szervezettséget igényel a vállalattól annak érdekében, hogy teljesíteni tudja a megnövekedett fuvarfeladatot.
A cég utalt rá, hogy a magyar gazdák idén a tavalyinál lényegesen nagyobb termőterületen, 14 ezer hektáron vetettek cukorrépát a gyárnak.
Az augusztusig kedvező időjárás magas, 62-65 tonna körüli termésátlagot eredményezett hektáronként, a termény cukortartalma várhatóan átlagos lesz - olvasható a közleményben.
MTI
![]() Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönségetAugusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat. |
![]() Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségétÖt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.
|
![]() Kiégett egy autó MarcalinálKigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.
|
![]() Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely SzínházGőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése. |
![]() Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségbenSzívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen. |
![]() Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év StrandételeSomogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet. |