Bagossy Borthers, Bye Alex és a Republic is Kaposváron koncertezik még idén

Színvonalas zenei és kulturális programokkal újra nyitja kapuit az egykori Latinka. A koncertek sorát szeptember 22-én, pénteken a Bagossy Brothers Company nyitja. 

Kaposvár szívében a Latinka egy ikonikus hely, amely meghatározó helyszín volt az itt élők számára - hangzott el szerdán a témával kapcsolatos sajtótájékoztatón. Az épületet 2012-ben felújították, s eddig elsősorban a MATE Kaposvári Campus Színházi Intézetének hallgatói használták, most a szabad kapacitásokat kihasználva? várja a látogatókat, hogy ismét elfoglalja méltó helyét Kaposvár életében. Gombos Péter, a MATE Kaposvári Campus főigazgató-helyettese a sajtótájékoztatón örömét fejezte ki, hogy a város közepén a hallgatók és a kaposvári fiatalok számára egy kulturált szórakozásra alkalmas hely nyílik. Kiemelte: egybevágtak a terveik az üzemeltetővel és bíznak benne, hogy minél több fiatal él ezzel a lehetőséggel, részt vesznek a színes programokon.

 

- Szerencsés véletlen, hogy a K- Központ Rendezvényház szomszédságában működik a Rippl-Rónai Művészeti Intézet is és nem titkolt szándékunk volt, hogy a hallgatók számára alakítsunk ki egy olyan helyet, ahová szívesen járnak nem csak szórakozni, de kiállításokat rendezni, vagy akár egy-egy önálló műsorszámmal bemutatkozni a nagyközönség előtt – mondta el szerdán Galambos Attila, az egykori Latinka, a jelenlegi K-Központ üzemeltetője, a HangÁsz Produkció ügyvezetője. Kiemelte azt is, hogy a K-Központ Rendezvényház egy olyan hely lesz a magyar előadóművészek számára, ahol színvonalas technikai háttér és személyzet fogadja majd őket, ahol a színpadi körülmények professzionális élményt nyújtanak. 

 

Galambos Attila elmondta: a kialakított kávéház napközben is üzemelni fog, a falakon és a pulton is a hallgatók munkái láthatóak, valamint a zenei kínálat összeállításában is megkérdezték őket. - Tizenöt százalékos kedvezményt biztosítunk a kaposvári campus hallgatónak a fogyasztásból és keddenként egyetemi esteket szervezünk, szeptember 22-én, pénteken lesz az első koncert, Bagossy Brothers Company lép fel, másfél nap alatt elkelt az összes jegy – jegyezte meg az új üzemeltető. Az idei évben többek között fellép a Road, a Budapest Bár, a Republic, a Belga, az Ismerős Arcok is. A koncertekről a Hello kaposvár közösségi oldalon lehet tájékozódni.  

Időpont: 
szerda, 2023, szeptember 20 - 21:46

MAGAZIN

Ballagások,hosszú hétvége, érettségi - jön a roham a MÁV-nál

A május elsejei hosszú hétvégével idén a megszokottnál korábban indul a balatoni előszezoni menetrend:

Majálisok Somogyban és a Balaton körül – 2026. május 1.

Május elsején ismét megtelnek élettel Somogy vármegye települései és a Balaton környéke: a klasszikus majális hangulat, családi programok, zene, gasztronómia és különleges tematikus események várják az érdeklődőket.

Munkagödörben dolgozó férfira omlott a föld Somogyszobon

Föld omlott egy munkagödörben dolgozó férfire kedden délután, Somogyszobon.

Személyvonattal ütközött össze egy kisteherautó Kaposújlaknál

A tűzoltók áramtalanították az autót.

Tetőtűz Szennán, baleset Fonyódon - ez történt Somogyban a hétvégén

Huszonhárom esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat. Tizenegy tűzesethez és tizenkét műszaki mentéshez vonultak az egységek a vármegyében.

M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóit

M. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.

Állásajánlatok Kaposváron