
A járőrök augusztus 25–27. között 4 esetben 11 embert mentettek ki a tóból.
A hétvége folyamán a strandolók többször kerültek olyan helyzetbe, amiből a vízirendőrök segítsége nélkül nem tudtak volna biztonságosan partra jutni. Az időszakosan felélénkülő szélben elsodródott SUP-osok és fürdőzők, valamint üzemképtelen vitorlások utasait segítették ki szorult helyzetükből az egyenruhások.
A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság tanácsai:
– Aki nem tud úszni, az ne menjen be a természetes vizekbe, inkább a parti sávban hűsítse magát!
– Gyengén úszók csak a sekély vízben fürödjenek!
– Soha ne távolodjanak el messze a parttól olyan eszközökkel, amelyek használatával még csak most ismerkednek!
– Kerüljék a vízibicikliről egyéb fürdőeszközökről a hirtelen vízbe ugrást, hiszen nem biztos, hogy tisztában vagyunk a mélységgel, valamint a vízhőmérséklet is hirtelen sokkhatással van a szervezetre!
– Amennyiben nem biztosak saját úszni tudásukban, a vízi járműveken mindenképpen viseljenek mentőmellényt!
– Lehetőleg kerüljék extrém melegben, hőcsúcsokban (11 és 16 óra között) a nyílt vízen tartózkodást!
– Lehetőleg ne fogyasszanak alkoholt, ittas vagy bódult állapotban a fürdőzés életveszélyes!
– A parttól távol kerüljék az egyedül úszást, fürdőeszköz-használatot!
– Aki nem tud úszni, mély vízben ne használjon felfújható fürdőeszközt! Ha a part mellett elalszik valaki a gumimatracon, akkor is besodródhat a mély vízbe.
Vízen vagy a vízben különösen fontos betartani a viharjelzési szabályokat, figyelni kell egymásra, társainkra, gyermekeinkre, hiszen egy veszélyhelyzet nagyon gyorsan kialakulhat. Elsőfokú viharjelzésnél a lámpa percenként 45-öt villan, ebben az esetben úszni, illetve csónakkal és más vízi sporteszközzel csak a parttól számított 500 méteren belül szabad tartózkodni. Másodfokú viharjelzés esetén a berendezés percenként 90-szer villan fel, ilyenkor fürödni tilos, valamint szintén nem szabad csónakkal és más vízi sporteszközzel közlekedni (a vitorlás hajók kivételével).
A viharjelzés figyelembevételével, jó helyzetértékeléssel és az alapvető biztonsági intézkedések betartásával legtöbbször megelőzhetők a veszélyhelyzetek.
A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság felhívja a figyelmet, hogy amennyiben a tó vízfelületén bajba kerülnek vagy bajba jutott személyt, személyeket észlelnek, tegyenek bejelentést az ingyenes 1817-es segélyhívó telefonszámon!
![]() Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönségetAugusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat. |
![]() Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségétÖt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.
|
![]() Kiégett egy autó MarcalinálKigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.
|
![]() Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely SzínházGőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése. |
![]() Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségbenSzívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen. |
![]() Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év StrandételeSomogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet. |