Átadták a Berek Látogatóközpontot Buzsákon

 - Átadták a Berek Látogatóközpontot a Somogy vármegyei Buzsákon, a létesítmény megvalósítására uniós források felhasználásával több mint félmilliárd forintot biztosított a kormány.

    A csütörtöki átadóünnepségen Latorcai Csaba, a Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára hangsúlyozta: a kormány azért támogatta a helyiek törekvéseit, hogy minél többen megismerjék Buzsák világhírű népi és népművészeti hagyományait és természet adta értékeit.

    Az államtitkár jelezte, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan a következő években is a település további gyarapodását segítő beruházásokat terveznek. Példaként említette a helyi termálfürdő fejlesztését, amihez szintén uniós források felhasználását tervezik.


    Kara Lajos független polgármester elmondta, hogy a 2017-ben elnyert pénz nem volt elég a projekt befejezéséhez, ezért kiegészítő támogatásra volt szükségük, illetve csökkentett műszaki tartalommal valósult meg a létesítmény. Úgy vélte, az egész évben működő buzsáki Csisztafürdő mellett a visszaépített kisvasút, a készülő kerékpárút és most már a látogatóközpont is vonzóvá teheti a települést.

 

    Az épületben több interaktív kiállítóhely mutatja be a Nagyberek növény- és állatvilágát, illetve Buzsák népművészetét, de helyet kapott benne egy színházterem is, amely alkalmas közösségi rendezvények megtartására.

MTI

Időpont: 
vasárnap, 2023, augusztus 27 - 21:57

MAGAZIN

Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönséget

Augusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat.

Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségét

Öt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.

Kiégett egy autó Marcalinál

Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.

Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely Színház

Gőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése.

Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségben

Szívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen.

Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év Strandétele

Somogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet.

 

Állásajánlatok Kaposváron