110 milliós budapesti lakást lehet nyerni a Szerencsejáték Zrt. játékain

 - A Szerencsejáték Zrt. várhatón 15 százalékkal meghaladja az idénre tervezett számait az új lakásnyeremény játékának is köszönhetően, amelyet az OTP Csoporttal együttműködve szervez - tájékoztatott Mager Andrea, a társaság elnök-vezérigazgatója sajtótájékoztatón Budapesten hétfőn.

   

Kiemelte, hogy az értékes tárgyi nyereményeket - köztük az ingatlant - azok között a játékosaik között sorsolják ki, akik rendelkeznek úgynevezett játékoskártyával. Jelenleg egymillió ilyen ügyfelük van, az év végéig azonban a szám várhatóan 1,3 millióra növekszik - tette hozzá.

    

    A játékoskártya programot a vállalat hat évvel ezelőtt indította, a termék egy kényelmi funkciót takar, illetve a felelős játékra ösztönzi a résztvevőket - ismertette.

 

    Elmondása szerint a kártyát aktívan használó játékosok egy 110 millió forint értékű penthouse jellegű budapesti lakást nyerhetnek, ezen felül hetente egymillió forint értékű nyereményt sorsolnak ki közöttük. A nyereményjáték augusztus 28-tól indul és március 3-áig tart, amikor ki is sorsolják a nyertest.

 

    "Húsz évig minden évben volt lakássorsolás, szép hagyományt élesztünk újra: 50 év óta először a lottótársaság újra lakást kínál" - fogalmazott Mager Andrea.

 

    Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója az eseményen megjegyezte, hogy több szempontból is személyesen közel áll a szerencsejátékhoz, a bank szervezte például korábban a lottózást, amelynek legnagyobb eseménye mindig a lakás-, később a nyaralósorsolás volt. Több mint ötszáz lakást és 220-nál is több nyaralót sorsoltak ki, ezen kívül autót, háztartási eszközöket is lehetett nyerni - idézte fel.

    Arra is kitért, hogy az OTP ingatlancége "azóta is" sok lakást épített, volt egy "hullámvölgy", amikor kevesebbet fektettek be a területen, de most újra igyekeznek "forgalmat generálni". 

-A nyereményjátékba bevont, jól felszerelt ingatlan Somfa Ligetnél, Kőbányán lesz, annak adóját is átvállalják a szervezők - fűzte hozzá.

MTI

Időpont: 
hétfő, 2023, augusztus 21 - 14:09

MAGAZIN

Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönséget

Augusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat.

Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségét

Öt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.

Kiégett egy autó Marcalinál

Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.

Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely Színház

Gőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése.

Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségben

Szívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen.

Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év Strandétele

Somogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet.

 

Állásajánlatok Kaposváron