A Bahart járatain már másfél millióan utaztak az idén

- A Bahart (Balatoni Hajózási Zrt.) hajóinak forgalma az idén a tavalyi nyárhoz hasonlóan alakult eddig: a kompok utasszáma elérte az 1 milliót, a személyhajók utasforgalma pedig meghaladta a félmilliót - közölte Veigl Gábor, a cég vezérigazgatója az MTI-vel csütörtökön.

    A társaság közleményben ismertette: a Szántód-Tihany között közlekedő kompot 8 százalékkal választották többen a vírusjárvány előtti évhez, 2019-hez képest idén augusztus 15-ig, a személyhajókon pedig 6 százalékos az utasforgalom növekedése.

 

    Kerékpárokból a kompok több mint 85 ezret szállítottak augusztus közepéig, ami 8 százalékos emelkedés a tavalyi év hasonló időszakához képest, a személyhajókon pedig 21 százalékkal többen utaztak biciklivel, mint tavaly ilyenkor.  

    A közlemény kiemeli, hogy a cég számára a legutóbbi volt az idei legforgalmasabb hét. Augusztus 12-én, szombaton a kompok több mint 18 ezer utast és közel 5 ezer gépjárművet szállítottak. A személyhajózásban július 27-én mértek csúcsszámokat, közel 18 ezer utassal. Továbbra is kiemelt szerepet kapnak az augusztus 27-ig tartó főidényben a programhajók, amelyekből idén többet indított a Bahart: a gyerekprogramokat kínáló varázshajókat eddig 6 ezer vendég vette igénybe, a bulihajókon pedig több mint 15 ezren szórakoztak.

    Az online jegyvásárlások száma közel 30 százalékkal nőtt tavalyhoz képest.

    A Bahart sétahajóin Siófokról eddig 24 ezren, Balatonfüredről 23 ezren, Keszthelyről több mint 18 ezren utaztak. A legnépszerűbbek a naplementenéző járatok. A menetrendi hajózásban leglátogatottabb továbbra is a Siófok-Balatonfüred-Tihany útvonal, amire 153 ezren váltottak jegyet, valamint a Fonyód-Badacsony útvonal, amelyen idáig 140 ezren utaztak.

    A társaság hangsúlyozza: az utóbbi hetek igazi nyári időjárásának is köszönhetően a kompok és személyhajók szinte folyamatosan teljes kapacitással közlekednek a Balatonon. Ezen a hétvégén a tóparti települések tűzijátékaihoz igazítva plusz hajókat is indítanak.

 

MTI

Időpont: 
szombat, 2023, augusztus 19 - 14:02

MAGAZIN

Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönséget

Augusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat.

Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségét

Öt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.

Kiégett egy autó Marcalinál

Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.

Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely Színház

Gőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése.

Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségben

Szívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen.

Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év Strandétele

Somogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet.

 

Állásajánlatok Kaposváron