
Vádat emeltek egy férfi ellen, aki nem akarta visszaadni a neki tévedésből utalt több mint 34 millió forint munkabért.
- Járandósága értékének mintegy 367-szeresét kapta meg tévedésből volt munkaadójától egy férfi tavaly tavasszal, de mivel nem volt hajlandó azt visszautalni, vádat emeltek ellene - tájékoztatta a Somogy Vármegyei Főügyészség szerdán az MTI-t.
Azt írták, hogy a negyvenes éveiben járó vádlott egy kaposvári cégnél dolgozott, munkaviszonya a próbaidő alatt megszűnt.
A férfi a neki időarányosan járó 92 549 forint bér kifizetéséhez egy osztrák bankszámlát adott meg, amelyre a munkáltató tévedésből nem forintban, hanem euróban utalta át az összeget.
A cégnél rövid időn belül kiderült a hiba, és felvették a kapcsolatot a férfival a több mint 34 millió forint értékű euró visszautalása érdekében, ő azonban azt állította, hogy nem fér hozzá a bankszámlájához.
A főügyészség közlése szerint ez nem volt igaz, a vádlott egy kaposvári ATM-ből nagyobb összegű készpénzt vett le a számláról, majd 6 millió forintnak megfelelő eurót utalt egy másik bankszámlára.
A Kaposvári Járási Ügyészségnek az osztrák hatóságokkal folytatott jogsegély útján sikerült befagyasztatnia a számlát, és intézkedtek, hogy a kaposvári cég visszakapja a rajta található mintegy 28 millió forint értékű eurót - írták.
Az ügyészség jogtalan elsajátítás vétsége miatt emelt vádat a férfi ellen, azt indítványozva a bíróságnak, hogy ítélje pénzbüntetésre, egyúttal kötelezze a kár megtérítésére.
MTI
![]() Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönségetAugusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat. |
![]() Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségétÖt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.
|
![]() Kiégett egy autó MarcalinálKigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.
|
![]() Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely SzínházGőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése. |
![]() Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségbenSzívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen. |
![]() Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év StrandételeSomogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet. |