
A Játékkuckó különböző játékok, plüssök, könyvek, fejlesztő eszközök, kiegészítők értékesítésével foglalkozik webshopon keresztül.
A vállalkozás tulajdonosával, Konyári Attilával beszélgettünk.
Miért és ki alapította a vállalkozást?
Párommal közösen alapítottuk a vállalkozást, mindkettőnk vállalkozóként dolgozik, és szerettünk volna valami közöset alkotni, illetve valami olyat, ami egyikünk vállalkozásához sem kapcsolódik nagyon szorosan.
Miért fontos nektek ez a vállalkozás?
Ez számunkra olyan, mint egy kapocs, amin közösen tudunk dolgozni, ami összekovácsol minket is, és valamit alkottunk is általa. Párom pszichológusként dolgozik, gyerekekkel is foglalkozik, így a fejlesztő játékok, könyvek összegyűjtése munkája szempontjából is fontos volt. Ugyanakkor mi is szeretjük a társasjátékokat és a puzzle-t, és úgy gondoljuk, a gyermeki játékosságot felnőttként is fontos megőrizni.

Miért érdemes itt vásárolni?
Széles választékban igyekszünk gyermekeknek és felnőtteknek is megfizethető áron élményt nyújtani, reméljük, hogy termékeink által az internetes világ mellett időnként visszacsempészhetjük a fizikai valóság játékélményeit, a könyvek nyújtotta fantáziavilág varázslatát az emberek életébe.

Van-e valami különlegessége ennek a vállalkozásnak?
A Játékkuckónak van egy „testvérwebshopja”, a Boszorkánykuckó, ahol a hétköznapi szükségleti dolgok mellett különlegességek is megtalálhatók. A termékeket pedig igyekszünk úgy válogatni, hogy minél több gyerek és felnőtt megtalálja a számára szimpatikus darabokat, amitől olyan „kuckósan jó” érzésük támad.

Van-e néhány jó sztori a vállalkozásról?
Az első webshopunkat mindenféle informatikus-véna nélkül, Youtube videó alapján készítettem, párom ugyan kicsit kétkedve fogadta, de támogatott benne. Úgy gondoltam egy heti munka után, hogy letöltök hozzá egy új design-t - mi baj lehet belőle – majd összeomlott az egész, amit addig felépítettem. Kicsit sokkot kaptam, de aztán 4 nap alatt újra megcsináltam. Ez egy jó kis tanulópénz volt, de nagyon büszke voltam magamra, mikor elkészültem vele végül, ráadásul még egy informatikus is megdicsérte

A névválasztás elég nehéznek bizonyult, szerettünk volna valami egyszerű, de mégis ütős elnevezést. Ekkor már megvolt a Boszorkánykuckó webshopunk, és gondolkodtunk, hogy mi legyen a játékos webshopunk neve. Nem nagyon volt olyan ötlet, ami mindkettőnknek tetszett volna, így gondoltunk egyet, hogy akkor legyen Játékkuckó, és akkor mi leszünk a „Kuckósok”
Párom a webshop indításnál a tesztelést szerette a legjobban, mert akkor mindig rendelhetett magának valamit, szinte ezt várta a legjobban
Elérhetőségek:
![]() Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönségetAugusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat. |
![]() Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségétÖt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.
|
![]() Kiégett egy autó MarcalinálKigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.
|
![]() Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely SzínházGőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése. |
![]() Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségbenSzívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen. |
![]() Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év StrandételeSomogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet. |