A május elsejei hosszú hétvégével idén a megszokottnál korábban indul a balatoni előszezoni menetrend:

Az ügy adatai alapján az akkor még ismeretlen tettes 2023. május 31-én, egymást követően kettő kerékpárt is eltulajdonított Nagybajom központjából.
A két biciklinek egyetlen közös jellemzője vált kárára, egyik sem volt lezárva.
A késő délutáni órákban érkeztek meg a bejelentések az eltűnt járművekről a nagybajomi rendőrökhöz. A körzeti megbízottak alapos hely- és személyismerete gyors kiindulási pontot szolgáltatott a nyomozás irányának megválasztásához. Intuíciójuk nem csalt, a feltételezett elkövető elszámoltatása során az egyik kerékpárt azonnal meg is találták, a másik rejtekhelyét pedig elárulta az egyenruhásoknak.
A rendőrök 43 éves böhönyei lakost még aznap este elfogták és előállították a Nagybajomi Rendőrőrsre. A férfit két rendbeli lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, a kerékpárokat pedig a jogos tulajdonosoknak történő visszaadás céljából lefoglalták.
Az értékek megóvása érdekében a bűnmegelőzési szakemberek az alábbiakat tanácsolják:
Távozáskor mindig zárja le kerékpárját! A megbízhatóság fontos, inkább egyszer vegyen minőségi zárat, mint kétszer kerékpárt!
Biciklijét lakatolja stabil tárgyhoz, a vázat és a hátsó kereket egyszerre rögzítve!
Ha hosszabb időre kell otthagynia kétkerekűjét, eldugott helyek helyett válasszon a forgalmas, jól kivilágított, közterületi kamera által is belátott lehetőségek közül!
A könnyen leszerelhető tartozékokat (szerszámok, lámpák, sportkulacsok, okos eszközök) ne hagyja a kerékpáron!
Lakása, nyaralója udvarán se hagyjon lezáratlanul, vagy felügyelet nélkül biciklit. A kertkaput nappal is zárja be, éjszakára pedig a zárt tároló jelenti a még nagyobb biztonságot.
Regisztráltassa kerékpárját a BikeSafe program keretében, melyet a rendőrség díjmentesen végez!
Amennyiben minden óvatosság ellenére bűncselekmény áldozatává válik, ne változtassa meg a helyszínt, és azonnal értesítse a rendőrséget a 112-es segélyhívó számon!
![]() Ballagások,hosszú hétvége, érettségi - jön a roham a MÁV-nálA május elsejei hosszú hétvégével idén a megszokottnál korábban indul a balatoni előszezoni menetrend:
|
![]() Majálisok Somogyban és a Balaton körül – 2026. május 1.Május elsején ismét megtelnek élettel Somogy vármegye települései és a Balaton környéke: a klasszikus majális hangulat, családi programok, zene, gasztronómia és különleges tematikus események várják az érdeklődőket.
|
![]() Munkagödörben dolgozó férfira omlott a föld SomogyszobonFöld omlott egy munkagödörben dolgozó férfire kedden délután, Somogyszobon.
|
![]() Személyvonattal ütközött össze egy kisteherautó KaposújlaknálA tűzoltók áramtalanították az autót.
|
![]() Tetőtűz Szennán, baleset Fonyódon - ez történt Somogyban a hétvégénHuszonhárom esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat. Tizenegy tűzesethez és tizenkét műszaki mentéshez vonultak az egységek a vármegyében.
|
![]() M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóitM. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.
|