Esős lesz a hétvége, Somogyra riasztást is kiadtak zivatarok miatt

 A szél élénk, időnként erős lesz, a hőmérséklet csúcsértéke pedig általában 13 és 21 Celsius-fok között alakul a hétvégén- derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.

    

     Szombaton délután, este az ország déli, délnyugati felén elégségesek a feltételek helyenként zivatarok kialakulásához. Egy-egy intenzívebb zivatar a déli tájakon lehetséges. Itt a zivatarokhoz jobb eséllyel társulhat 60 km/h feletti szél, 20 mm-t elérő csapadék, illetve jégeső. A keleti, délkeleti szél élénk lesz. Hajnalban 7 és 12, délután 13 és 20 fok között alakul a hőmérséklet.

    Vasárnap nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti tájakon kezdetben még vékony lehet a felhőtakaró, ott szűrt napsütés is valószínű. Délnyugat, nyugat felől egyre többfelé várható eső, zápor, helyenként zivatar is lehet. Estefelé délnyugat felől csökken a felhőzet, és megszűnik a csapadék. A délkeleti, keleti szél élénk, időnként erős lesz. A hőmérséklet hajnalban többnyire 7 és 12, délután 13 és 22 fok között valószínű.

MTI

 

MAGAZIN

Több településről indulnak hajók és változik a kompmenetrend május 1-től a Balatonon

Május 1-jétől jelentős változások lépnek életbe a Balaton közlekedésében: módosul a kompmenetrend, és tovább bővül a hajózási szezon is.

Érkezik a nyárias idő Somogyba, de nem marad sokáig

A hétvége időjárása Somogy megyében látványos változást hoz:

Ballagások,hosszú hétvége, érettségi - jön a roham a MÁV-nál

A május elsejei hosszú hétvégével idén a megszokottnál korábban indul a balatoni előszezoni menetrend:

Majálisok Somogyban és a Balaton körül – 2026. május 1.

Május elsején ismét megtelnek élettel Somogy vármegye települései és a Balaton környéke: a klasszikus majális hangulat, családi programok, zene, gasztronómia és különleges tematikus események várják az érdeklődőket.

Munkagödörben dolgozó férfira omlott a föld Somogyszobon

Föld omlott egy munkagödörben dolgozó férfire kedden délután, Somogyszobon.

Személyvonattal ütközött össze egy kisteherautó Kaposújlaknál

A tűzoltók áramtalanították az autót.

Állásajánlatok Kaposváron