Újít a MÁV a Balatonnál: jön a Tanúhegy sebesvonat, modernebbek lesznek a járművek

Minden lehetőséget meg kell ragadni az utazási kedv, a turizmus erősítéséhez - hangsúlyozta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő kedden a MÁV május 15-én életbe lépő, balatoni előszezoni vasúti menetrendjéről tartott sajtótájékoztatón, a Kelenföldi vasútállomáson.

    Kiemelte, a turizmus stratégia ágazat, 2022-ben mintegy 100 ezer vállalkozás működött ezen a területen, több mint 400 ezer magyar munkavállalónak adott munkát, ez mintegy 400 ezer magyar család megélhetését jelenti.

    Tavaly Magyarországon 14 millió vendég mintegy 40 millió vendégéjszakát töltött el a szálláshelyeken, a turisztikai ágazat a GDP 12 százalékát állította elő - ismertette.

    Az idei május elsejei hosszú hétvégén mintegy 200 ezer vendég 362 ezer vendégéjszakát töltött el hazai szálláshelyeken. Az előfoglalások alapján pedig az látszik, hogy a pünkösdi hosszú hétvége iránt is jelentős az érdeklődés, csaknem dupla annyi éjszakát - 230 ezret - foglaltak le a vendégek, mint tavaly ilyenkor.

    

    A MÁV-Start a vakáció előtt egy hónappal, május 15-től június 16-ig, a főszezon másnapi kezdetéig sűríti a Balatonra közlekedő vonatforgalmat, modernebb és komfortosabb járműveket indít.

    A partmenti nagyobb településekre az átlagosan óránkénti követésű vonatok mellett további vonatokkal is el lehet majd jutni, a téli menetrendhez képest több InterCity kocsi és motorvonat áll forgalomba, ezzel nagyobb kapacitást biztosítanak. Mindez lehetővé teszi, hogy a magyar tengerhez utazók a versenyképes és környezetbarát vasúti és buszos utazást válasszák.

 

    A kormányszóvivő felhívta a figyelmet a május 1-je óta kapható kedvezményes vármegye és országbérletekre, amelyekből eddig 241 ezer fogyott el. A vármegye és az országbérletek a balatoni vonatokon is használhatóak számos járaton.

    Fontosnak nevezte, hogy a MÁV-Start az előszezonban is egyre több kerékpárszállításra alkalmas kocsit állít forgalomba. Magyarországon a kerékpárosok 10 százaléka használja turisztikai célra a kerékpárt, szeretnék, ha ez a szám növekedne, hiszen az elmúlt években 1000 kilométer új kerékpárút készült el országszerte.

        Pafféri Zoltán, a MÁV vezérigazgatója hangsúlyozta, a MÁV-Volán csoport már a balatoni főszezon előtt sűríti járatait, és arra kérte az utasokat, hogy tervezzék meg előre utazásukat, vásároljanak elővételben, használják a MÁV applikációt.

    Az újdonságokkal kapcsolatban többi között kiemelte, hogy a kétóránként közlekedő Helikon InterRégió vonatok mellett Győr és Keszthely között új közvetlen vonat fog közlekedni Tanúhegy sebesvonat néven. Szombathely és az északi part között új közvetlen kapcsolat létesül az egyik Kék Hullám expresszvonat útvonalának meghosszabbításával. Szombathely és Keszthely között Lesence néven új sebesvonat közlekedik majd.

    Az elmúlt években a MÁV-Volán-csoport jelentős fejlesztéseket valósított meg a balatoni közlekedésben. A közlekedési társaságok fejlesztései lehetővé teszik, hogy a magyar tengerhez utazók közül minél többen a versenyképes és környezetbarát vasúti és buszos utazást válasszák - mondta Pafféri Zoltán.

MTI

Időpont: 
kedd, 2023, május 9 - 19:49

MAGAZIN

Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönséget

Augusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat.

Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségét

Öt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.

Kiégett egy autó Marcalinál

Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.

Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely Színház

Gőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése.

Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségben

Szívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen.

Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év Strandétele

Somogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet.

 

Állásajánlatok Kaposváron