
Huszonhét alkalommal riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.
Tizenhárom műszaki mentés mellett kilenc tűzesetnél is szükség volt a tűzoltók beavatkozására. Öt alkalommal pedig téves jelzés érkezett a vármegyei műveletirányítási központba.
Pénteken egy melléképület burkolata égett tíz négyzetméteren, Siófokon a Vadvirág utcában. A város hivatásos tűzoltói egy vízsugárral megszüntették a veszélyt és megakadályozták, hogy a lángok átterjedjenek az egész épületre. Az egység hőkamerával átvizsgálta az épületet, ám további izzó gócokat már nem talált.
Grillezés során kipattanó szikra miatt gyulladt meg egy tuja Balatnőszödön, péntek délután. A lángokat az ott lakók elfojtották, a balatonboglári önkormányzati tűzoltók pedig eloltották a még parázsló részeket.
Szombaton összeütközött két gépkocsi Tabon, a Dózsa György utca végén, a település határának közelében. A tabi önkormányzati tűzoltók áramtalanították a járműveket, majd megszüntették a forgalmi akadályt.
Karambolozott két gépkocsi Marcaliban, a Noszlopy Gáspár utcában, a Csomós Gergely utca és a Berzsenyi utca közötti szakaszon, szombaton. Az ütközés erejétől az egyik jármű az árokba csapódott. A marcali hivatásos tűzoltók mindkét kocsit áramtalanították. A baleset során senki sem sérült meg.
Szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi szombat délután a R67-es gyorsforgalmi úton, Somogyaszaló térségében. A műszaki mentést a kaposvári hivatásos tűzoltók végezték. A sofőr könnyebben megsérült a balesetben.
Vasárnap reggel beizzott a lerakódott korom egy családi ház kéményében, Karádon. A siófoki hivatásos, balatonboglári önkormányzati és a helyi önkéntes tűzoltók a még éghető fűtőanyagot eltávolították a tüzelőberendezésből és megszüntették az izzást, majd kéményseprőt hívtak a helyszínre. A ház a továbbiakban is lakható maradt.
Egy elhagyatott épület huszonöt négyzetméteres helyiségében csaptak fel a lángok vasárnap éjszaka, Marcaliban. A város hivatásos tűzoltói két vízsugárral eloltották a tüzet, átszellőztették az épületet és megbontották a födémet további izzó gócok után kutatva. Az egységek személyt nem találtak az épületben.

Egy huszonöt négyzetméteres melléképületben keletkezett tűz hétfőn, Siófokon a Kele utcában. A tűzoltók kiérkezése előtt a tulajdonos egy porral oltóval megkezdte a lángok oltását. A város hivatásos tűzoltói az éghető anyagokat eltávolították az épületből, megbontották a tetőszerkezetet és egy vízsugárral eloltották a még izzó részeket. Az utómunkálatok során hőkamerával átvizsgálták a tűz környezetét és átszellőztették a helyiséget.

![]() Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönségetAugusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat. |
![]() Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségétÖt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.
|
![]() Kiégett egy autó MarcalinálKigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.
|
![]() Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely SzínházGőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése. |
![]() Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségbenSzívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen. |
![]() Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év StrandételeSomogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet. |