Bizonyítottak a látrányi önkéntes tűzoltók

 

Az éves minősítő gyakorlat feltételezése szerint gyerekeket kellett kimenekítenie a lángoló iskolából a Látrányi Önkéntes Tűzoltó és Életmentő Egyesületnek, pénteken.

Tűz ütött ki az általános iskola kémiaszertárában pénteken délelőtt. Miután a pedagógusok észlelték a bajt, és a tűzjelző is megszólalt, felszólították a gyerekeket, hagyják el az intézményt, majd értesítették a tűzoltóságot. A létszámellenőrzéskor azonban kiderült, hogy három gyerek hiányzik, vélhetően az iskolában ragadtak.

 

A helyi önkéntes tűzoltók perceken belül a helyszínre érkeztek és teljes védőfelszerelésben megkezdték a füsttel telítődött épület átvizsgálását. Rövid idő alatt megtalálták a sérülteket, kimentették őket, majd megakadályozták a lángok továbbterjedését és eloltották a tüzet.

 

Az önkéntesek a szakma szabályainak megfelelően, gyakorlottan hajtották végre a felderítést, az életmentést és a tűzoltást, így a továbbiakban is bevethetők önállóan Látrány, Visz, Somogytúr és Somogybabod települések védelmében – az erről szóló dokumentumot a Somogy Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság képviseletében Tarlós István tűzoltó ezredes, az igazgatóság igazgatóhelyettese adta át.

 

Fotó: Somogy MKI

Időpont: 
kedd, 2023, május 2 - 17:41

MAGAZIN

Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönséget

Augusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat.

Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségét

Öt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.

Kiégett egy autó Marcalinál

Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.

Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely Színház

Gőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése.

Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségben

Szívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen.

Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év Strandétele

Somogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet.

 

Állásajánlatok Kaposváron