Minden autóst ellenőriztek a rendőrök a Berzsenyi utcai hídon szerdán - ilyen eredménnyel

Harminchét szabálysértővel szemben léptek fel a rendőrök.

A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti szakemberei 2023. április 12-én Kaposvár forgalmát ellenőrizték fokozottan. A szabályszegők hatékonyabb kiszűrése érdekében az egyenruhások civil autókkal is kontrollálták a közlekedésbiztonság tekintetében legkritikusabb pontokat, valamint finn módszerrel is szondáztattak. Az elsőként Finnországban alkalmazott intézkedés lényege, hogy a megfelelően előkészített, kijelölt leállítási helyen az összes arra közlekedő járművezetőt alkoholszondás vizsgálatnak vetik alá. Amennyiben a jármű vezetője nem ittas, úgy azonnal tovább haladhat, míg pozitív eredmény esetén az érintetteket félreállítják, velük szemben eljárás indul. Az akció ideje alatt a járőrök 1087 gépjárművezetőt ellenőriztek, amelynek során egy sofőrnél merült fel az ittasság gyanúja.

A rendőröknek mindamellett biztonsági öv hiánya, vezetés közben kézben tartott mobiltelefon használat, illetve elsőbbségi szabályok figyelmen kívül hagyása miatt összesen 37 esetben kellett intézkedniük. Az ellenőrzést öt civil gépkocsi, és négy járőrautó segítette.

 

A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság vármegyeszerte tervez további, ehhez hasonló jellegű forgalom-ellenőrzéseket. Kérjük a közlekedésben résztvevőket, hogy mindig tartsák be a közúti szabályokat! Ne sodorják veszélybe magukat és a többi közlekedőt azzal, hogy a szabályokat áthágva, azokat megkerülve vezetnek!

Időpont: 
csütörtök, 2023, április 13 - 12:51

MAGAZIN

Több településről indulnak hajók és változik a kompmenetrend május 1-től a Balatonon

Május 1-jétől jelentős változások lépnek életbe a Balaton közlekedésében: módosul a kompmenetrend, és tovább bővül a hajózási szezon is.

Érkezik a nyárias idő Somogyba, de nem marad sokáig

A hétvége időjárása Somogy megyében látványos változást hoz:

Ballagások,hosszú hétvége, érettségi - jön a roham a MÁV-nál

A május elsejei hosszú hétvégével idén a megszokottnál korábban indul a balatoni előszezoni menetrend:

Majálisok Somogyban és a Balaton körül – 2026. május 1.

Május elsején ismét megtelnek élettel Somogy vármegye települései és a Balaton környéke: a klasszikus majális hangulat, családi programok, zene, gasztronómia és különleges tematikus események várják az érdeklődőket.

Munkagödörben dolgozó férfira omlott a föld Somogyszobon

Föld omlott egy munkagödörben dolgozó férfire kedden délután, Somogyszobon.

Személyvonattal ütközött össze egy kisteherautó Kaposújlaknál

A tűzoltók áramtalanították az autót.

Állásajánlatok Kaposváron