Húsvét vasárnap lassan vékonyodó, szakadozottabbá váló felhőzet, bujkáló napsütés mellett fordulhatnak elő elszórtan futó, gyenge záporok.
Jelentős mennyiségű csapadék nem hullik.Gyenge lesz a légmozgás.
Enyhülés kezdődik. A napi maximum hőmérséklet helyenként már +10 fokig emelkedhet, de ez még kifejezetten hűvös az áprilisi átlaghoz képest.
Húsvét hétfőn a Dunántúlon túlnyomóan napos, az ország keleti felén erősebben felhős idő ígérkezik, és ott szórványos, kisebb esőre kell készülni.
A hőmérséklet országszerte +10 fok fölé emelkedik, itt-ott már a 16 fokot is elérheti.
A jellemző hőmérséklet átlaga (oC):
hétfő reggel 1,
hétfő délután 14,
kedd reggel 5 fok körül alakul.
A LEGVALÓSZÍNŰBB FOLYTATÁS:
- Kedden jellemzően +15 fok köré emelkedik a hőmérséklet. Átmeneti napos időszakokat követően, nyugat felől fokozatosan vastagszik a felhőzet, és délután, este szórványos záporokra van kilátás. Délután megélénkülő ÉNY-i széllel hidegfront érkezik.
![]() Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönségetAugusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat. |
![]() Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségétÖt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.
|
![]() Kiégett egy autó MarcalinálKigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.
|
![]() Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely SzínházGőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése. |
![]() Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségbenSzívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen. |
![]() Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év StrandételeSomogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet. |