Viharos szélre és porátfúvásokra figyelmeztet az útinform

Kedden napközben az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzései alapján az északkeleti vármegyékben, a Dunántúl északnyugati részén, valamint a Balaton térségében viharossá fokozódik az északias szél, a legerősebb széllökések helyenként meghaladhatják a 70 km/órát.

Az erős szél már hordja, kavarja a port az M1-es autótópálya komáromi szakaszán a 104-es kilométernél, az M3-as autópályán a hajdúnánási szakaszon a 214-es kilométer közelében, valamint a 3-as főúton Emőd és Vatta között a 163-as kilométernél. Ezeken a szakaszokon a látótávolság lecsökkenhet, emiatt a Magyar Közút minden közlekedőtől azt kéri, hogy a látási viszonyoknak megfelelően, fokozott figyelemmel közlekedjenek.

 

Főként Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas, Veszprém és Zala vármegyében fokozódik napközben viharossá a szél. Ezekben a vármegyékben a szél a száraz időjárás miatt lokálisan porátfúvásokat okozhat nemcsak a gyorsforgalmi, hanem a fő- és mellékúti szakaszokon is.

A közlekedőknek ajánlott még indulás előtt tájékozódniuk az aktuális út- és látási viszonyokról a Magyar Közút Útinform szolgálatánál a www.utinform.hu oldalon. A porviharban érintett térségekben érdemes a kisebb látótávolság miatt a szokásosnál is óvatosabban, lassabban és körültekintően vezetnie a sofőröknek.

MAGAZIN

Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönséget

Augusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat.

Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségét

Öt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.

Kiégett egy autó Marcalinál

Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.

Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely Színház

Gőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése.

Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségben

Szívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen.

Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év Strandétele

Somogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet.

 

Állásajánlatok Kaposváron