
Ismét megépült Kéthelyen az egyik leglátványosabb húsvéti díszítés, amely hagyományosan két héttel húsvét előtt kerül ki a település központi részére.
Galéria: https://kaposvariprogramok.hu/node/12151
Kéthelyen 2015-ben díszítették fel először a központot. Akkor 1200 tojás került fel az egyik fára, és egy másfél méteres tojást is kiraktak a térre.
A település apraja-nagyja már a kezdetektől kivette a részét a munkából: rengeteg kéthelyi lakos készítette és szépítgette a különféle húsvéti dekorációkat.

2017-ben egy óriástojással növekedett a dekoráció, valamint három fa nyuszival egészült ki a látványosság. Négynapos munkával készült el a két és fél méteres, több mint háromszáz kilós óriás tojás, melyhez 8,2 köbméter polisztirolt és 125 kilónyi vakolóanyagot használtak fel. A tojás egyik felén egy népi motívum, míg a másik felén Magyarország címere alatt Kéthely címere található.
2018-ban hatalmas nyúl költözött a díszítőelemek közé. Az alkotás alapja vasváz, melyet szénával borítottak be. A vasvázhoz már a félkész formánál is több, mint 100 méter acélhuzalt használtak fel, a dísznyuszi súlya így meghaladja 250 kilogrammot.

A tojásfára rengeteg tojást agattak a segítők, a tojások száma idén megközelíti a 10 ezret.

A húsvéti díszítés része egy óriáskosár és egy tyúkanyó, valamint egy lovasszekér is.
A korábbi díszítést 2022-ben tojásalagúttal egészítették ki, melyen éjszakánként világítanak a tojások, és ellkészült egy új kupakgyűjtő tojás is.
Ha pedig arra jártok nézzetek körül a kézműveskuckóban is ahol egy helyi kézműves gyönyörű húsvéti dekorációit vásárolhatjátok meg.
![]() Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönségetAugusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat. |
![]() Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségétÖt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.
|
![]() Kiégett egy autó MarcalinálKigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.
|
![]() Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely SzínházGőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése. |
![]() Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségbenSzívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen. |
![]() Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év StrandételeSomogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet. |