Novák Katalin Somogy vármegyébe látogatott

Magyarország szépségét egyszerre adják a természeti kincsek és az itt élő emberek - mondta a köztársasági elnök csütörtökön Fonyódon a felújított Szaplonczay sétány átadásán, hozzátéve, feladatának érzi, hogy felhívja a figyelmet az ország emberi és természeti gazdagságára.

   

Novák Katalin kétnapos somogyi látogatásának első napján arról beszélt:  Magyarországot járva "összeköt bennünket a közös nyelvünk, a himnuszunk, az olimpikonjaink, amelyekre mint nemzet, együtt tekinthetünk büszkeséggel", és ilyen közös pont a Balaton is, ami "a szívünket mindenütt a világon egyszerre dobbantja meg" - jelentette ki az államfő.

 

    Somogyország jellegzetességei között említette Fekete István írót mint "a nemzet közös hősét és kedvelt alakját" és a Kométa gyárat. További példaként elmondta, csak Fonyódról lehet látni az északi partot, a tanúhegyeket, a folyton "ezer színben változó Balatont". A gazdag nyelvi hagyományok is Somogyország sajátosságai közé tartoznak, mindezek együtt pedig annyira gazdaggá teszik, hogy azt "egy másik ország is megirigyelhetné" - tette hozzá.

    Novák Katalin szerint a felújított sétány "nem pusztán kövek összessége", hanem találkozóhely. Az új padokra ki lehet ülni beszélgetni, a sétányra ki lehet hozni a gyerekeket, unokákat, barátokat, szülőket, nagyszülőket, a sétány tehát az emberi értékekre, a közösség értékeire is felhívja a figyelmet.

    Nem is lehetne a Balaton a magyar természeti kincsek közül talán a legkiemelkedőbb, "ha nem vennék körül a magyar emberek, ha nem lehetne a partján lángost enni, ha nem tudnánk, hol lehet átkelni a réven, ha nem lenne Balaton-átúszás, ha nem hasítanák a vizét vitorlások", ha nem ismerhetnénk azokat a klasszikus magyar filmeket, amelyekben a tó "ránk köszön" - jegyezte meg a köztársasági elnök.

    Hozzátette: "nekünk a Balaton a Riviéra". Lehet, hogy vannak ennél nagyobb tengerek, óceánok, ennél kékebb víz, ennél gazdagabb természet, "akkor is a hazánk az, amelyre büszkék lehetünk".

 

    Hidvégi József (Fidesz-KDNP), Fonyód polgármestere az átadással kapcsolatban az MTI-nek elmondta: a mintegy 536 millió forint támogatásból 660 méter hosszan teljesen felújították a Szaplonczay Manó tisztifőorvosról, Bélatelep alapítójáról elnevezett sétány burkolatát, bútorait és növényzetét, továbbá új kiszolgálólétesítmény épült a város múzeuma mellett.

    Novák Katalin kétnapos somogyi látogatásán először Andocson, a jelentős zarándokközpontként ismert Nagyboldogasszony-bazilikában tett látogatást, majd Balatonbogláron részt vett a lengyel-magyar barátság napjához kapcsolódó ünnepségen. Koszorút helyezett el az egykor lengyel menekülteket befogadó Lengyel-Magyar Barátság Házánál, arra emlékeztetve, hogy a barátság túlél minden megpróbáltatást. A megemlékezésen részt vett többek között Lengyelország budapesti nagykövete, valamint a lengyel parlament delegációja is.

    Az ünnepséggel összefüggésben a Sándor-palota jelezte: az államfő csütörtökön telefonon egyeztet Andrzej Duda lengyel elnökkel, hogy az emléknapon megerősítsék a két nemzet közötti történelmi köteléket.

MTI

Fotó: Bruzák Noémi

Időpont: 
csütörtök, 2023, március 23 - 15:51

MAGAZIN

Személyvonattal ütközött össze egy kisteherautó Kaposújlaknál

A tűzoltók áramtalanították az autót.

Tetőtűz Szennán, baleset Fonyódon - ez történt Somogyban a hétvégén

Huszonhárom esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat. Tizenegy tűzesethez és tizenkét műszaki mentéshez vonultak az egységek a vármegyében.

M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóit

M. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.

Baleset történt Lengyeltótiban

Árokba hajtott, majd egy hídnak ütközött és visszacsapódott az úttestre egy személyautó kedden este, Lengyeltótiban a Fonyódi utcában.

Ház, autó és több helyen a növényzet is égett Somogyban a hétvégén

Huszonhat esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat.

A Desedán kapták el a rendőrök a "gyorshajtó" labradort

A hét egyik legaranyosabb „gyorshajtóját” a kaposvári rendőrök fogták meg a ROADPOL – SPEED ellenőrzési akció során.

Állásajánlatok Kaposváron