A vezetőülésben, ölében a gyerekével szenvedett balesetet egy asszony Kaposváron.
Gázszivárgás miatt felbontották az útburkolatot a Somssich Pál és a Szent Imre utca kereszteződésében szerda délután.
A Szent Imre utcáról érkezők csak egyenesen tudnak haladni, sem balra, sem jobbra nem lehet majd kanyarodni az érintett csomópontban.
A Somssich Pál utca forgalmát az Ezredév utca felé terelik, a Németh István fasorét pedig a Dr. Kovács-Sebestény Gyula utcára.
Ezzel egyidejüleg az Ezredév utca egyirányúvá vált, így a Bajcsy-Zsilinszky utcából nem szabad behajtani.
A munkálatok az E-on tájékoztatása szerint előre láthatólag 3 hetet vesznek igénybe.
A forgalomelterelés érinti a helyi tömegközlekedés járatait is. A Kaposvári Közlekedési Zrt. honlapján az alábbi tájékoztatást lehet olvasni:
Tájékoztatjuk tisztelt utasainkat, hogy 2023.03.22. naptól előre láthatólag 3 hétig a 12-es vonalon járataink a Somssich Pál illetve a Szent Imre utcában zajló munkálatok miatta a Helyi autóbusz-állomás irányába módosított útvonalon közlekednek.
Járataink a Somssich Pál utcai megállót követően a Kossuth Lajos utca – 48-as Ifjúság útja – Szent Imre utca irányában kerülik ki a munkálatok helyét.
![]() Baleset Kaposváron: édesanyja ölében ülő gyerek nyomta meg a gáztA vezetőülésben, ölében a gyerekével szenvedett balesetet egy asszony Kaposváron.
|
![]() Tetőtűz Szennán, baleset Fonyódon - ez történt Somogyban a hétvégénHuszonhárom esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat. Tizenegy tűzesethez és tizenkét műszaki mentéshez vonultak az egységek a vármegyében.
|
![]() M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóitM. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.
|
![]() Baleset történt LengyeltótibanÁrokba hajtott, majd egy hídnak ütközött és visszacsapódott az úttestre egy személyautó kedden este, Lengyeltótiban a Fonyódi utcában.
|
![]() Ház, autó és több helyen a növényzet is égett Somogyban a hétvégénHuszonhat esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat.
|
![]() A Desedán kapták el a rendőrök a "gyorshajtó" labradortA hét egyik legaranyosabb „gyorshajtóját” a kaposvári rendőrök fogták meg a ROADPOL – SPEED ellenőrzési akció során.
|