Sok somogyi biciklis nem tartja be a KRESZ szabályait

A somogy vármegyei rendőrök tapasztalatai alapján sokan nincsenek tisztában a rájuk vonatkozó alapvető közlekedési szabályokkal, illetőleg azokat szándékosan hágják át.

 

A főbb szabálytalanságok közé tartozik, hogy a kerékpárosok jelentős része kerékpárútként használja a gyalogjárdát, amely cselekményükkel veszélyeztetik és irritálják a gyalogosokat. Jellemző még, hogy nem szállnak le a bicikliről a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen történő áthaladáskor és a gyalogosok között szlalomozva, őket veszélyeztetve kerékpároznak. A biztonságos közlekedéshez szabálykövető magatartás szükségeltetik, ezért aki a szabályokat szándékosan megszegi, az szankcióra számíthat.

 

A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság mindamellett kiemelt figyelmet fordít a baleset-megelőzésre és az alapvető szabályok megismertetésére, a szakemberek folyamatosan megújuló, játékos-oktatóprogramokkal látogatják az óvodásokat, valamint az általános iskolásokat. A zavartalan közlekedés biztosítása érdekében pedig rendszeres közúti ellenőrzésekkel - a polgárőrséggel és a társszervekkel szorosan együttműködve – folyamatosan ellenőrzik a közlekedők biztonságát.

 

A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság baleset-megelőzési szakemberei az alábbi tanácsokkal szolgálnak a kerékpárosoknak:

 

•          Minden manőver, amely irányváltoztatással jár, fokozott figyelmet követel. Mindig szigorúan tartsák be a KRESZ előírásait, és figyeljenek közlekedési partnereik reakcióira!

 

•          Természetesen csak műszakilag kifogástalan kerékpárral vegyenek részt a forgalomban, lehetőleg kerékpáros bukósisakban! A kerékpáros fejvédő használata mindenképpen ajánlott gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt. A sisak védi viselője fejét, hiszen elnyeli az esetleges baleset, illetve ütközés során keletkező energia jelentős részét. A balesetek során szerzett tapasztalatok azt mutatják, hogy a kerékpáros tragédiák többsége azért következik be, mert elütés következtében a kerékpáros feje nagy erővel ütközik járműnek, vagy az úttestnek. Ez esetben a fejvédő hatásos védelmet nyújthat.

 

•          A közúti forgalomban lévő kerékpár legyen felszerelve az alábbi, kötelező tartozékokkal:

•          Az éjszaka, vagy korlátozott látási viszonyok között láthatatlanná váló, kivilágítatlan kerékpárosok nem is gondolnak arra, hogy minden másodpercben halálos veszélynek vannak kitéve, hiszen a járművezetők már csak akkor fogják meglátni őket, amikor már késő.

MAGAZIN

Kamera buktatta le a kameratolvajt Kaposváron

A körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.

20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégén

Ugyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.

Ároka borult egy traktor Csurgón vasárnap

A Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.

Két autó ütközött össze Nagyatád és Berzence között

Két személyautó ütközött össze a 681-es főút Nagyatádot és Berzencét összekötő szakaszán, a 4-es és az 5-ös kilométerszelvény között.

Mesefigurákat festettek a Zichy diákjai a kaposvári kórház falaira

Újabb színes meseillusztrációk kerültek a kaposvári kórház Gyermekosztályának járóbeteg-ellátó várótermébe.

586 sofőrt ellenőriztek a rendőrök Kaposváron és a környéken

A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai március 31-én Kaposvár és vonzáskörzete forgalmát ellenőrizték fokozottan.

Állásajánlatok Kaposváron