
A 10. Színházi Olimpia eseményein – szerte Magyarországon – a világ színházi életének meghatározó alkotóinak előadásai láthatók.
Színházi, tánc-, báb- és utcaszínházi előadások, összesen több mint háromszáz program várja az érdeklődőket április 1. és július 1. között.
A 10. Színházi Olimpia keretén belül rendezik meg a Bábművészeti Világtalálkozót. A magyarországi bábszínházak példaértékű együttműködéssel alakították ki szakmai koncepciójukat, melynek segítségével teljes hazai összefogással hozzák el Magyarországra a bábművészet legszínvonalasabb alkotóit, produkcióit. A kaposvári BábSzínTér az összefogás egyik vezető színházaként látja vendégül a világhírű bábjátékos Yeung Fait, a Nagyváradi Liliput Bábszínházat, de több hazai és külföldi fellépő is gazdagítja majd a színes programkínálatot.
A nemzetközi fesztivál középpontjában a szakmai együttműködés áll. A megvalósuló programok a magyarországi bábművészeti szakma egészére nézve teremtenek lehetőséget arra, hogy bekapcsolódjunk a nemzetközi művészi „véráramba”, illetve, hogy kilépjünk az „aranyos gyerekprogram” kategóriából és koncentráltan, észrevehető léptékben megmutathassuk itthon, hogy minden korosztályhoz szólni tudó, értéket teremtő előadóművészeti műfaj a miénk.
A Bábművészeti Világtalálkozón 53 külföldi társulat, 57 hazai és 7 határon túli magyar báb- és utcaszínházi társulat vesz részt. 11 workshop, 3 kiállítás, és 6 alkotói projekt szolgálja a szakmai megújulást, az olimpia szellemiségét.
![]() Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönségetAugusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat. |
![]() Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségétÖt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.
|
![]() Kiégett egy autó MarcalinálKigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.
|
![]() Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely SzínházGőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése. |
![]() Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségbenSzívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen. |
![]() Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év StrandételeSomogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet. |