
A 21. Rippl-Rónai Fesztivál sajtótájékoztatóját szerda délután tartották meg Kaposváron.
A sajtótájékoztatón sok fontos információ kiderült a fesztivállal kapcsolatban, többek között az is, hogy 2023-ban a megszokottnál valamivel később június 8. és 10. között rendezik meg Kaposvár egyik legnépszerűbb eseményét.
Koncertek két helyszínen lesznek, egyrészt a Kossuth téren, amelyeket ingyenesen látogathat majd a közönség. Itt fellép többek között:
Hobo, Carson Coma, Analóg Balaton, A Lóci játszik, ByeAlex és a Slepp illetve Karácsony János.
Idén is gondoltak a fiatalokra, a Kaposvár Arénában elsőssorban nekik szól majd a program, ezen a helyszínen azonban már fizetni kell a belépőért. Itt a fellépők sora a következőképpen alakul:
Azahriah, Valmar, Beton.Hofi, Necc Party, Loving Arms.
Ahogy eddig is, idén is lesznek utcatárlatok, kiállítások és színházi programok, de sportesemények és könyvbemutató is színesíti majd a palettát.
![]() Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönségetAugusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat. |
![]() Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségétÖt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.
|
![]() Kiégett egy autó MarcalinálKigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.
|
![]() Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely SzínházGőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése. |
![]() Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségbenSzívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen. |
![]() Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év StrandételeSomogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet. |