14 kormányablak ügyintéző vette át bizonyítványát Kaposváron

 

14 kormányablak ügyintéző vette át bizonyítványát a Somogy Vármegyei Kormányhivatalban hétfőn.

 

Az ünnepségen részt vett dr. Domokos Péter, a Miniszterelnökség Területi Közigazgatásért Felelős Államtitkárságának ügyfélbarát fejlesztések koordinációjáért felelős munkatársa, dr. Neszményi Zsolt főispán, Vetési Bernadett főigazgató és dr. Boldog-Ellenberger Szilvia igazgató.

 

Az oklevelek átadása előtt Neszményi Zsolt főispán elmondta, az ügyfelek elsősorban az alapján ítélik meg a hivatal munkáját, hogy mit tapasztalnak a kormányablakokban történő ügyintézés során. Ezért fontos és nem könnyű feladat hárul az ügyintéző kollégákra, akiknek felkészültnek kell lenniük, pontosnak, gyorsnak, és mindeközben kedvesnek, sőt a felmerülő problémákat is hatékonyan kell kezelniük. A képzés során a hivatal munkatársai a szakrendszerek használatáról, az egyes ügytípusok részleteiről szereztek hasznos tudást.

 

Dr. Domokos Péter kiemelte, a kezdeti 29 kormányablak és 29 ügykör után napjainkban már 314 kormányablakban várják az ügyfeleket, ahol több mint 2500-féle ügy intézésére nyílik lehetőség.

 

A két hónapos képzés ideje alatt a hallgatók a jelenléti képzéseken túl egy e-learning továbbképzési programmal sajátították el a tudásanyagot, illetve a mentorrendszer keretében a szakmai tapasztalattal rendelkező munkatársak is segítették a tanulást.

 

A kormányablak ügyintézői képzést a hivatal a Miniszterelnökség irányítása és koordinálása mellett, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem együttműködésével valósította meg.

 

 

(Somogy Vármegyei Kormányhivatal)

Időpont: 
kedd, 2023, február 28 - 08:04

MAGAZIN

Több településről indulnak hajók és változik a kompmenetrend május 1-től a Balatonon

Május 1-jétől jelentős változások lépnek életbe a Balaton közlekedésében: módosul a kompmenetrend, és tovább bővül a hajózási szezon is.

Érkezik a nyárias idő Somogyba, de nem marad sokáig

A hétvége időjárása Somogy megyében látványos változást hoz:

Ballagások,hosszú hétvége, érettségi - jön a roham a MÁV-nál

A május elsejei hosszú hétvégével idén a megszokottnál korábban indul a balatoni előszezoni menetrend:

Majálisok Somogyban és a Balaton körül – 2026. május 1.

Május elsején ismét megtelnek élettel Somogy vármegye települései és a Balaton környéke: a klasszikus majális hangulat, családi programok, zene, gasztronómia és különleges tematikus események várják az érdeklődőket.

Munkagödörben dolgozó férfira omlott a föld Somogyszobon

Föld omlott egy munkagödörben dolgozó férfire kedden délután, Somogyszobon.

Személyvonattal ütközött össze egy kisteherautó Kaposújlaknál

A tűzoltók áramtalanították az autót.

Állásajánlatok Kaposváron