Több mint hárommilliárd forintos fejlesztés indul a MATE-n

- A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) négy kampuszán 3,3 milliárd forintos beruházás indul - jelentett be keddi sajtótájékoztatóján Birkner Zoltán, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) elnöke és Gyuricza Csaba rektor a gödöllői Szent István Campuson.

    A beruházás keretében infrastrukturális és energiahatékonysági fejlesztések valósulnak meg, valamint jelentősen megújul a digitális infrastruktúra is. A projekt befejezése 2026. április végére várható. Az uniós támogatáshoz az egyetem 112 millió forint önerővel járult hozzá.

    A MATE több szempontból is a legek egyeteme, de a meglévő páratlan erőforrásaihoz fontos az is, hogy legyen modern infrastruktúrája. Az elmúlt évek fejlesztéseinek már vannak látványos eredményei, ami jelzi a jó irányt, és ebbe a filozófiába illeszkedik bele az a 3,3 milliárd forintos fejlesztés, amelyet négy kampuszon tudnak elindítani: Gödöllőn, Kaposváron, Keszthelyen és Szarvason - mondta.

    Az energetikai felújítások értéke 2,3 milliárd forint, ami érinti a Szent István, a Kaposvári és a Georgikon Campust, illetve a Szarvasi Képzési Helyet. A szintén a négy helyszínt érintő Digitális infrastruktúrafejlesztés értéke 1 milliárd forint, aminek keretében jelentősen megújul a gyakorlati oktatást segítő digitális infrastruktúra, és hibrid oktatásra alkalmas termeket is létrehoznak.

    Az infrastrukturális fejlesztések mellett az egyetem 400 egyetemi polgár digitális készségfejlesztésére irányuló oktatásokat is fog tartani - sorolta a rektor.

MTI

Időpont: 
kedd, 2023, február 21 - 21:07

MAGAZIN

Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönséget

Augusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat.

Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségét

Öt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.

Kiégett egy autó Marcalinál

Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.

Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely Színház

Gőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése.

Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségben

Szívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen.

Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év Strandétele

Somogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet.

 

Állásajánlatok Kaposváron