M. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.
Somogy megyében, szombaton egy mérsékelt meleg-, majd estétől egy gyenge hidegfront érkezésének hatására az eddiginél változatosabb, felhős idő lesz jellemző.
Délelőtt észak felől fokozatosan megnövekszik a felhőzet, legtovább délen várható napsütés.
A felhőzetből a késő délutáni órákban északon előfordulhat hószállingózás, gyenge, vegyes halmazállapotú csapadék. Jelentős mennyiségű csapadék nem érkezik.
A kissé megélénkülő nyugatias szél hatására már érezhető enyhülés kezdődik. A nyugati térségben várható a legenyhébb, míg északkeleten a leghidegebb idő.
Este és éjjel többnyire erősen, illetve változóan felhős égbolt ígérkezik. Elszórtan, de elsősorban keleten valószínű gyenge vagy mérsékelt, vegyes halmazállapotú csapadék, illetve kisebb havazás. A Dunántúlon kisebb eső lehet. Jelentősebb mennyiség nem valószínű, de keleten, foltokban átmenetileg kialakulhat hólepel.
Az ország nyugati felén, a délnyugati országrész kivételével megerősödik az ÉNY-i szél. A minimum hőmérséklet közel 10 fokkal magasabban alakul az eddigiekhez képest.
Vasárnap délelőtt várhatóan lecsökken a felhőzet, és naposra fordul az idő. Az időszakos, mérsékelt felhősödésekből azonban elvétve, elsősorban a Dunántúlon előfordulhat kisebb záporeső.
Eleinte a Dunántúlon élénk, erős ÉNY-i szél fúj, de délután ez jelentősen mérséklődik. Átmenetileg a Tiszántúlon is megélénkül az É-ias szél. Tovább enyhül az idő, a kora déluráni órákban nyugaton már megközelíti a +10 fokot a maximum hőmérséklet.
Éjszaka csillagfényes, csapadékmentes, szélcsendes időre számíthatunk, többfelé gyenge faggyal.
A jellemző hőmérséklet átlaga (oC):
vasárnap reggel 3,
vasárnap délután 9,
hétfő reggel 0 fok körül alakul.
A LEGVALÓSZÍNŰBB FOLYTATÁS:
- Hétfőn szélcsendes, nagyobbrészt napos, helyenként, főként keleten átmenetileg felhősebb időszakok is várhatók. Reggel, délelőtt lehet néhol párásság, ködfoltok, majd ezek általában megszűnnek. Csapadéktól nem kell tartani. Folytatódik az enyhülés.
- Kedden egy gyenge hidegfront hatására kissé megélénkül az É-i légmozgás. Hatására csökken a levegő nedvességtartalma, többnyire derült, zavartalan napsütéses idő valószínű. Már +10 fok köré emelkedhet a maximum hőmérséklet az ország nyugati felén. Keleten is jelentősen megenyhül, de ott a nyugatihoz képest hűvösebb idő valószínű.
- Szerdán és csütörtökön is túlnyomóan derült időjárás a legvalószínűbb, gyenge légmozgással, a hőmérséklet pedig kellemesen enyhének ígérkezik, igazi tavaszi időben lehet részünk. A reggeli, délelőtti órákban néhol nem zárható ki köd.
![]() M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóitM. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.
|
![]() Baleset történt LengyeltótibanÁrokba hajtott, majd egy hídnak ütközött és visszacsapódott az úttestre egy személyautó kedden este, Lengyeltótiban a Fonyódi utcában.
|
![]() Ház, autó és több helyen a növényzet is égett Somogyban a hétvégénHuszonhat esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat.
|
![]() A Desedán kapták el a rendőrök a "gyorshajtó" labradortA hét egyik legaranyosabb „gyorshajtóját” a kaposvári rendőrök fogták meg a ROADPOL – SPEED ellenőrzési akció során.
|
![]() Változékony, de egyre enyhébb tavaszi idő Somogy vármegyébenAz előttünk álló napokban Somogy vármegye időjárását továbbra is frontok alakítják, de a korábban vártnál enyhébb légtömegek is megjelennek.
|
![]() Nagy területen égett a nádas Szenyéren, a tüzet már eloltottákJelentős kiterjedésű tűz pusztított 2026. április 19-én Szenyéren, a Petőfi utca melletti területen, ahol mintegy öt hektáron égett le a nádas és a száraz aljnövényzet.
|