Terrorelhárítók fogták el a kőröshegyi orvvadászt

Az ügy adatai alapján a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságának rendőrei előzetes bűnügyi információk alapján a Terrorelhárítási Központ munkatársainak segítségével 2023. január 24-én hajnalban egy Kőröshegy külterületén lévő ingatlanban egy férfit és egy nőt fogtak el.

A lakhelyükön tartott házkutatás során a nyomozók vadászpuskát, hangtompítót, lőszereket, vadhúst és egy mobiltelefont foglaltak le. Az egyenruhások a feltételezett elkövetőt és barátnőjét a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányságra állították elő.

 

A nyomozók a 29 éves nőt bűnpártolás vétség megalapozott gyanúja miatt, a 46 éves kőröshegyi férfit pedig lőfegyverrel, lőszerrel visszaélés, orvvadászat és lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, majd utóbbit őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását.

Legfelső fotónk illusztráció.

Időpont: 
csütörtök, 2023, január 26 - 13:45

MAGAZIN

Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönséget

Augusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat.

Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségét

Öt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.

Kiégett egy autó Marcalinál

Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.

Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely Színház

Gőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése.

Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségben

Szívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen.

Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év Strandétele

Somogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet.

 

Állásajánlatok Kaposváron