
- Gümőkór-fertőzöttséget igazoltak a hatósági vizsgálatok két Somogy vármegyei szarvasmarha-állományban - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a honlapján.
Azt írták, a legtöbbször a tüdőt érintő, lassú lefolyású, emberről állatra és állatról emberre is terjedő, bakteriális eredetű betegség kórokozóját az egymástól 40 kilométerre található telepek egy-egy egyedénél mutatták ki.
Az állatoknak nem voltak tüntetik, a fertőzöttségre az éves ellenőrző vizsgálatok derítettek fényt - tették hozzá.
A Nébih jelezte, hogy a területileg illetékes hatóság intézkedett az érintett állatok levágásáról, és forgalmi korlátozást rendelt el a telepeken.
Utóbbi azt jelenti, hogy a két telepről nem szabad kivinni, vagy oda bevinni a betegségre fogékony állatokat, és egyebek mellett meg kell akadályozni a fertőzött, fertőzésgyanús egyedek érintkezését a fertőzésre fogékony állatokkal - jegyezték meg az MTI érdeklődésére.
Kérdésre válaszolva kitértek arra is, hogy a két telepen 70 szarvasmarhát tartanak, a fertőzésből eredő esetleges kárt az állam téríti meg.
A Nébih hangsúlyozta: fertőzött állat húsa közfogyasztásra nem kerülhetett a vágóhidakat felügyelő, az Európai Unióban egységes, hatósági állatorvosi rendszernek köszönhetően.
Magyarország továbbra is őrzi a "gümőkórtól hivatalosan mentes" minősítését, mivel a fertőzött telepek száma a jogszabály által megengedett érték alatt maradt - olvasható a közleményben.
MTI
![]() Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönségetAugusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat. |
![]() Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségétÖt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.
|
![]() Kiégett egy autó MarcalinálKigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.
|
![]() Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely SzínházGőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése. |
![]() Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségbenSzívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen. |
![]() Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év StrandételeSomogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet. |