
Az enyingi fiatal belépőjegy nélkül akart szórakozni Siófokon.
A rendelkezésre álló adatok szerint 2023. január 15-én éjjel egy férfi egy siófoki szórakozóhelyre belépőjegy nélkül szeretett volna bemenni. A hely tulajdonosa nem támogatta a fiatalember ötletét, és az összeg kifizetésére szólította fel. A kettejük közt zajló párbeszéd végül vitává fajult, mely során az enyingi lakos több alkalommal megütötte az üzemeltetőt, majd a segítségére siető biztonsági őrt is bántalmazta. A verekedés során az egyik sértett könnyű, míg a másik súlyos sérülést szenvedett. A körzeti megbízottak az agresszort a helyszínen elfogták, és a Siófoki Rendőrkapitányságra állították elő.
A nyomozók a 19 éves fiatalt -aki kijózanodván megbánta a tettét- garázdaság és súlyos testi sértés bűntett megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, majd őrizetbe vették.
![]() Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönségetAugusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat. |
![]() Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségétÖt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.
|
![]() Kiégett egy autó MarcalinálKigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.
|
![]() Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely SzínházGőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése. |
![]() Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségbenSzívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen. |
![]() Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év StrandételeSomogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet. |