Kerékpárút épül Kéthely és Balatonmáriafürdő között

 - Kerékpárút létesül a Somogy vármegyei Kéthely és Balatonmáriafürdő között, a 465 millió forintos beruházás ez év júliusára fejeződik be - tájékoztatta Kéthely önkormányzata az MTI-t.

    Azt írták: a teljes egészében európai uniós és hazai pályázati forrásból megvalósuló fejlesztés a mintegy 3 kilométernyi kerékpárúton kívül járdák, padkák építését, kerékpársávok kijelölését, a kerékpáros átkelőket érintő közvilágítás-fejlesztést és egyebek mellett a csapadékvíz-elvezetést is magába foglalja.

    A kerékpárút érinti Balatonújlakot, Balatonkeresztúrt, és meglévő kerékpáros hálózatokat kapcsol össze, mivel északon csatlakozik a Balatoni bringakörúthoz, délen a Marcali-Kéthely kerékpárúthoz - olvasható a közleményben.

MTI

 

Időpont: 
péntek, 2023, január 6 - 19:37

MAGAZIN

Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönséget

Augusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat.

Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségét

Öt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.

Kiégett egy autó Marcalinál

Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.

Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely Színház

Gőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése.

Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségben

Szívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen.

Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év Strandétele

Somogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet.

 

Állásajánlatok Kaposváron