
A nyári szabadság alatt biztosan mindenkinek van ideje olvasni, ezért most néhány nagyobb lélegzetű trilógiát ajánlok mindazoknak, akik szeretnek olvasni és kedvelik a sodró lendületű regényeket.
Manapság nagy divat posztapokaliptikus könyveket írni, abból is mindjárt több részt - ezek között akadnak jobbak és rosszabbak, most négy olyan művet ajánlok, amelyek nem emelkednek éppen shakespeare-i magasságokba, de mindegyik szórakoztató, könnyen olvasható és elgondolkodtató. Elöljáróban annyi, hogy ezek a regények nem éppen vidámak, már témájukból adódóan sem, de jó gondolatébresztők és szerintem tényleg nem lehet őket letenni.
Az Éhezők viadala trilógiából már három részt megfilmesítettek, de még mindig hátra van egy. A rosszabb matekosok is kiszámolhatják, hogy valahogy ez nem stimmel - és igazuk is van- ugyanis a regényfolyam utolsó kötetét ketté szedték. Szerintem a filmek nem sikerültek rosszul, Jennifer Lawrence, a főszereplő színésznőt, pedig nagyon kedvelem, de ennek ellenére is érdemes elolvasni a három kötetet. A téma nem túl vidám - egymással harcoló gyerekek, szegénység és nyomor az egyik oldalon, pazarló elit a másikon, mindennek a középpontjában egy lány, aki egyáltalán nem akart az lenni, akivé vált.

Az Útvesztőben egy csapat gyerek ragad egy furcsa és veszélyes labirintus közepén. A regényben az a legjobb, hogy szinte az utolsó pillanatig fenntartja a feszültséget, a nagy kérdésekre csak fokozatosan kapjuk meg a választ, amiből aztán összeáll a teljes kép. Ebből a regényből az első részt csak filmen láttam, úgy olvastam a másodikat, de szerintem érdemes az első részt is elolvasni, mert néhány dolog homályos volt egy kicsit.

A Delírium egy olyan tökéletes világban játszódik, ahol a szerelmet és a szenvedélyt betegségnek tartják, és 18 éves korában mindenkit kikezelnek belőle egy agyműtéttel. Természetesen akadnak, akiknek ez nem tetszik és megpróbálják elkerülni a gyógymódot. Mekkora árat kell fizetni a szabadságért? És vajon megéri? - a könyvből kiderül.
A Részben ember talán a legjobban kidolgozott írás a négy közül. Az emberiség már csupán néhány tízezer főt számlál, miután egy mesterségesen létrehozott ember (ezek a részlegesek) hadsereg megsemmisíti a többieket. A regényben már néhány év eltelt a háború óta, azóta fennáll a status quo, egyik tábor sem abajgatja a másikat. Aztán történik valami. Jó és elgondolkodtató regény, olyan kérdéseket vet föl, amelyekkel érdemes foglalkozni.

![]() Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönségetAugusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat. |
![]() Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségétÖt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.
|
![]() Kiégett egy autó MarcalinálKigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.
|
![]() Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely SzínházGőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése. |
![]() Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségbenSzívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen. |
![]() Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év StrandételeSomogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet. |