Pántya József, az Építési és Közlekedési Minisztérium helyettes államtitkára, egyben a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) útfejlesztési igazgatója az eseményen beszámolt arról, hogy a 8 milliárd forintból épült 2x2 sávos, úgynevezett kaposfüredi elkerülő a tervezettnél 4 hónappal korában készült el.
A 67-es gyorsforgalmi út építését a kormánynak és Kaposvárnak a Modern városok programban között megállapodása tette lehetővé - idézte fel. Hozzátette, az út középső, 33,2 kilométeres része 2019-ben készült el, északi szakaszát, a több mint 10 kilométeres látrányi elkerülőt 2024 januárja helyett jövő ősszel, tél elején szeretnék megnyitni a forgalom előtt.
Szita Károly (Fidesz-KDNP), Kaposvár polgármestere arról szólt, hogy már a gyorsforgalmiút-beruházás híre a Kaposvár iránti befektetői érdeklődés élénkülését eredményezte. A településvezető jelezte, a somogyi megyeszékhely 2030-ig szóló programjának hangsúlyos része a város újraiparosítása.
MTI
![]() Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönségetAugusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat. |
![]() Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségétÖt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.
|
![]() Kiégett egy autó MarcalinálKigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.
|
![]() Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely SzínházGőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése. |
![]() Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségbenSzívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen. |
![]() Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év StrandételeSomogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet. |