Átadták a 67-es gyorsforgalmi út Kaposfüredet elkerülő szakaszát

    Pántya József, az Építési és Közlekedési Minisztérium helyettes államtitkára, egyben a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) útfejlesztési igazgatója az eseményen beszámolt arról, hogy a 8 milliárd forintból épült 2x2 sávos, úgynevezett kaposfüredi elkerülő a tervezettnél 4 hónappal korában készült el.

 

    A 67-es gyorsforgalmi út építését a kormánynak és Kaposvárnak a Modern városok programban között megállapodása tette lehetővé - idézte fel. Hozzátette, az út középső, 33,2 kilométeres része 2019-ben készült el, északi szakaszát, a több mint 10 kilométeres látrányi elkerülőt 2024 januárja helyett jövő ősszel, tél elején szeretnék megnyitni a forgalom előtt.

    Szita Károly (Fidesz-KDNP), Kaposvár polgármestere arról szólt, hogy már a gyorsforgalmiút-beruházás híre a Kaposvár iránti befektetői érdeklődés élénkülését eredményezte.     A településvezető jelezte, a somogyi megyeszékhely 2030-ig szóló programjának hangsúlyos része a város újraiparosítása. 

MTI

 

 

MAGAZIN

Ittasan motorozott és a rendőrök elől is menekülni akart Kaposváron egy 70 éves férfi

Jogosítvány nélkül, ittasan közlekedett egy 70 éves kaposvári férfi, aki szeptember 23-án a rendőri intézkedés elől is megpróbált elhajtani.

A cseri és a donneri városrészben is fokozottan figyelnek a rendre a kaposvári rendőrök

A kaposvári rendőrök folyamatosan figyelik a város közbiztonsági helyzetét, és a lakosság jelzéseire is reagálnak.

 

A hűvös péntek után melegedik az idő Somogyban, erre számíthatunk jövő péntekig

A pénteki hűvösebb idő után fokozatos melegedés kezdődik Somogyban, a jövő héten pedig több napon is 24–26 fok körüli csúcshőmérsékletre lehet számítani.

Gyümölcsfák is megégtek az ádándi tűzben

Meggyulladt az avar szerda délután Ádándon, a Hétvezér utcában.

Oszlopnak hajtott egy autó Pusztakovácsiban

Árokba hajtott és beton villanyoszlopnak ütközött egy személyautó szerda délután Pusztakovácsiban, a Fő utcában.

Megújul és bővül a Kaposfüredi úti és a Cukorgyár közi orvosi rendelő Kaposváron

Jelentős fejlesztések valósulnak meg Kaposváron az egészségügyi alapellátásban:

Állásajánlatok Kaposváron