Felrakták a fényfüzért a karácsonyfára és az ünnepi világítás is készül Kaposváron

Közeledik az adventi időszak, amikor Kaposvár is díszbe öltözik, kivilágítják a belvárost és a karácsonyfán is kigyulladnak az ünnepi fények. 

 

Ugyan az advent kezdetéig még kell néhányat aludni, hiszen november 27-én kezd el világítani az első adventi gyertya, de a készülődés már elkezdődött. A fenyőfát körbeállványozták a Kossuth téren és szorgos kezek már fel is pakolták rá a fényfüzért. 

Kitették már az ünnepi kivilágításhoz szükséges eszközöket is, a Fő utcán, az Ady Endre utcán, a Noszlopy utcában, a Kossuth téren és már a Városházán is feltűntek lámpák.

Az advent forralt bor, kürtős kalács és vásár nélkül sem az igazi, kikerültek már a fabódék is Kaposvárra, amelyek között sétálva élvezhetjük majd a karácsonyi hangulatot. 

Sőt a Pajtaszínházat is elkezdik építeni lassan. Arról pedig, hogy milyen lesz a műsor itt olvashattok bővebben.

Időpont: 
hétfő, 2022, november 14 - 13:02

MAGAZIN

Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönséget

Augusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat.

Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségét

Öt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.

Kiégett egy autó Marcalinál

Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.

Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely Színház

Gőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése.

Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségben

Szívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen.

Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év Strandétele

Somogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet.

 

Állásajánlatok Kaposváron