Kaposvári helyszínek a HBO Maxon, már látható a Korai menyegző

Vékes Csaba rendező a kaposvári Csiky Gergely Színházzal együttműködésben forgatta le tévéfilmjét a Korai menyegzőt, amelyben a főszerepeket a Csiky Gergely Színház társulata és a kaposvári színmű hallgatói játsszák.

A Korai menyegző című filmben számos somogyi és kaposvári helyszín is látható.

 

Az 1980-as évek Magyarországán egy magának való férfi a várostól távol, egy erdőszéli házban él a feleségével. A Nyuszinak becézett nő gyermeket vár, férje, Maci pedig már a kislányuk életét kezdi tervezni. Miközben számba veszi, hogy apaként mi mindenre kell felkészülnie, egy dologról megfeledkezik: mi van, ha a baba egy hónappal hamarabb akar megérkezni? Macinak és vajúdó feleségének minél hamarabb el kell jutnia a kórházba, de mintha összeesküdtek volna ellenük az égiek – a telefon elromlik, az autó lefullad. Maci elindul segítségért, de a vesszőfutása még csak most kezdődik.

A Korai menyegző címe egy régi, manapság alig ismert népszokásból ered, ami előrevetíti, mi vár később Maci kislányára, Annára: ha egy lány hajadonként távozik az élők sorából, temetése előtt kiházasítják a Halállal, és egy igazi lagzit csapnak neki. 

A Korai menyegző a Nemzeti Filmintézet támogatásával, a kaposvári teátrum és a Blue Duck Arts koprodukciójában készül. Producere Roskó Péter, koproducere Dr. Fülöp Péter, a Csiky Gergely Színház igazgatója. 

Időpont: 
szombat, 2022, november 5 - 20:08

MAGAZIN

Személyvonattal ütközött össze egy kisteherautó Kaposújlaknál

A tűzoltók áramtalanították az autót.

Tetőtűz Szennán, baleset Fonyódon - ez történt Somogyban a hétvégén

Huszonhárom esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat. Tizenegy tűzesethez és tizenkét műszaki mentéshez vonultak az egységek a vármegyében.

M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóit

M. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.

Baleset történt Lengyeltótiban

Árokba hajtott, majd egy hídnak ütközött és visszacsapódott az úttestre egy személyautó kedden este, Lengyeltótiban a Fonyódi utcában.

Ház, autó és több helyen a növényzet is égett Somogyban a hétvégén

Huszonhat esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat.

A Desedán kapták el a rendőrök a "gyorshajtó" labradort

A hét egyik legaranyosabb „gyorshajtóját” a kaposvári rendőrök fogták meg a ROADPOL – SPEED ellenőrzési akció során.

Állásajánlatok Kaposváron