Letörte a tükröt a Jutai úton aztán elhajtott, keresi a rendőrség

Ismeretlen személy az általa vezetett ismeretlen típusú és rendszámú gépkocsival 2022. október 31-én 13 óra körül Kaposvár belterületén, a Jutai út 2. szám előtti útszakaszon anyagi kárral járó közúti közlekedési balesetet okozott.

 

A sofőr a kikerülés során nem tartott kellő oldaltávolságot, és nekiütközött egy az út szélén szabályosan parkoló Opel Astra bal oldali visszapillantó tükrének, majd a helyszínről adatai hátrahagyása, illetve a hatóság értesítése nélkül elhajtott.

 

A Kaposvári Rendőrkapitányság kéri, hogy aki az esemény körülményeivel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Kaposvári Rendőrkapitányságon, vagy hívja a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-82-502-700-as (2700 mellék) telefonszámon, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán, vagy a 112-es központi segélyhívón.

Időpont: 
kedd, 2022, november 1 - 10:25

MAGAZIN

Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönséget

Augusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat.

Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségét

Öt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.

Kiégett egy autó Marcalinál

Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.

Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely Színház

Gőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése.

Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségben

Szívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen.

Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év Strandétele

Somogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet.

 

Állásajánlatok Kaposváron