
Átadták az orvosi eszközök előállításával és értékesítésével foglalkozó Vatner Kft. 1,8 milliárd forintból épült paneltechnológiai gyárát szerdán Kaposváron.
Vati Péter, a magyar tulajdonú vállalat ügyvezetője az eseményen elmondta, hogy a 850 millió forint európai uniós és kormányzati támogatást élvező beruházás eredményeként a cég megkezdheti a legszigorúbb minőségi követelményeknek megfelelő saját fejlesztésű panelekből álló műtők gyártását.
Ezek az új műtők már nem téglából és betonból, hanem érzékelőkkel felszerelt panelelemekből épülnek. Ha nincs a helyiségben senki, az ajtók bezárulnak, és a műtő fertőtleníti magát - tette hozzá.
Az ügyvezető kiemelte, termékükkel szeretnének kilépni a nemzetközi piacra.
A vállalkozás abban bízik, hogy beruházása megtérül, és 35 új munkahelyet teremtve világszínvonalú terméket állít elő - tette hozzá.
A nyilvános cégadatok szerint a mintegy 70 embert foglalkoztató Vatner Kft. nettó árbevétele 2020-ban mintegy 13,1 milliárd, 2021-ben 4,7 milliárd forint volt. A cég adózott eredménye 2020-ban 3,3 milliárd forint, 2021-ban 878 millió forint lett.
Vati Péter az árbevétel és a nyereség csökkenésének okaként az MTI érdeklődésére azt jelölte meg, hogy 2020 a koronavírus-járvánnyal összefüggő megrendelések miatt kiugró év volt a társaságnak, a "normális működést" a 2021-es adatok mutatják.
Jelezte, hogy az idén kis visszaeséssel, mintegy 4 milliárd forint körüli árbevétellel számolnak, de bíznak abban hogy a gyárnak is köszönhetően két év múlva a tavalyi árbevétel dupláját érik el.
![]() Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönségetAugusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat. |
![]() Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségétÖt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.
|
![]() Kiégett egy autó MarcalinálKigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.
|
![]() Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely SzínházGőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése. |
![]() Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségbenSzívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen. |
![]() Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év StrandételeSomogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet. |