Újabb európai színvonalú kerékpáros központot adtak át Balatonföldváron

- A balatonfüredi után egy újabb olyan új kerékpáros központot adtak át Balatonföldváron, amely európai szintű szolgáltatásokkal várja a déli partot és a somogyi  tájakat bringával felfedezni kívánó turistákat.    

    A BalatonBike365 Port a helyi önkormányzat és a szövetség összefogásának eredményeként jött létre, ahol olyan szolgáltatásokat vehetnek igénybe a bringások, vagy a kerékpározásra rávehető aktív turisták, amelyeket máshol nem, vagy nem ilyen színvonalon.    

    Holovits Huba, Balatonföldvár polgármestere emlékeztetett arra, hogy a településen 2011-től építenek bringautakat és a déli parton azért eshetett a választás Földvárra, mert itt adottak a feltételek a központ megvalósításához.

 

    A 100 négyzetméteres, 40 milliós beruházásból a Nyugati Standnál megnyílt kerékpáros portnál a klasszikus bicikliken kívül elektromos rásegítésű kerékpárok bérlésére, saját bringák szervizelésére, kisebb kiegészítők vásárlására van lehetőség. Ezen kívül információt lehet kapni arról is, hol érdemes a környéken, kitáblázott és pihenőhelyekkel ellátott utakon túrázni, sőt, akár vezetett túrákon is részt lehet venni.A biciklis pont a déli part térségét, a Somogyi dombvidéket és településeit a kerékpáros turizmus vérkeringésébe bekapcsoló útvonalak, túrák kiindulópontjaként, bázisaként szolgál majd. 

Időpont: 
vasárnap, 2022, október 23 - 20:05

MAGAZIN

M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóit

M. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.

Baleset történt Lengyeltótiban

Árokba hajtott, majd egy hídnak ütközött és visszacsapódott az úttestre egy személyautó kedden este, Lengyeltótiban a Fonyódi utcában.

Ház, autó és több helyen a növényzet is égett Somogyban a hétvégén

Huszonhat esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat.

A Desedán kapták el a rendőrök a "gyorshajtó" labradort

A hét egyik legaranyosabb „gyorshajtóját” a kaposvári rendőrök fogták meg a ROADPOL – SPEED ellenőrzési akció során.

Változékony, de egyre enyhébb tavaszi idő Somogy vármegyében

Az előttünk álló napokban Somogy vármegye időjárását továbbra is frontok alakítják, de a korábban vártnál enyhébb légtömegek is megjelennek.

Nagy területen égett a nádas Szenyéren, a tüzet már eloltották

Jelentős kiterjedésű tűz pusztított 2026. április 19-én Szenyéren, a Petőfi utca melletti területen, ahol mintegy öt hektáron égett le a nádas és a száraz aljnövényzet.

Állásajánlatok Kaposváron