
- A mészkemence begyújtásával megkezdődött a 129. cukorrépa-feldolgozási kampány a Magyar Cukor Zrt. cukorgyárában Kaposváron pénteken.
Kovács Gergely, a cég kereskedelmi és marketingigazgatója az eseményen azt mondta: az egyetlen magyarországi cukorgyárban a feldolgozási időszak október 6-tól 85 napon át tart, a munkát 236 állandó és 50-55 ideiglenes dolgozó végzi.
A gyár ellátásához tavasszal a tavalyi 10 500 hektárnál lényegesen kisebb területen, 8547 hektáron vetettek cukorrépát, a termés várhatóan 50 tonna lesz hektáronként - tette hozzá.
Szólt arról, hogy a cukorgyár több, a magyarországi cukorgyártás és cukorrépa-termesztés műszaki hátterét hosszú távon megalapozó projektbe kezdett.
A kaposvári gyárban már folyik az a 4,8 milliárd forint értékű, fele részben pályázati forrásból finanszírozott, két évig tartó beruházás, amelynek részeként megújulnak a bepárló, a szaturációs és centrifuga állomások, cukorhűtőt és új porcukor csomagoló gépet vásárolnak. A modernizációtól a fajlagos energiafelhasználás és a feldolgozásnál keletkező veszteségek csökkentését várják - mondta.
Kovács Gergely kitért arra is, hogy a cukorrépa termelők a precíziós fejlesztések megvalósítására kiírt pályázatnak, valamint a Magyar Cukor Zrt. anyagi támogatásának köszönhetően 8 nagyértékű betakarítógép és 20 cukorrépa vetőgép beszerzését indították el 2,5 milliárd forint értékben.
Még az óvatosabb becslések szerint is az Európai Unióban idén a tavalyinál egymillió tonnával kevesebb cukrot állítanak elő, és a piac egyensúlya szükségessé teszi az import bővítését.
A Magyar Cukor ezért úgy döntött, a kaposvári cukorgyár a répacukor előállításán túl nyerscukrot is finomít a mostani szezonban.
MTI
![]() Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönségetAugusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat. |
![]() Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségétÖt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.
|
![]() Kiégett egy autó MarcalinálKigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.
|
![]() Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely SzínházGőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése. |
![]() Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségbenSzívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen. |
![]() Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év StrandételeSomogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet. |