
A Halott Pénz koncertje bebizonyította, hogy Kaposváron igenis lehet olyan eseményt szervezni, ami belépős, nem a belvárosban van, minden korosztályt megmozgat és mégis tömegeket vonz.
Péntek este fél nyolc tájban értünk ki a Lovasakadémia Fedett Lovardájáház, ahol a koncertet szervezték. Az éppen akkor meginduló eső sem szegte kedvét a Halott Pénz rajongóknak, hiszen rengetegen érkeztek a helyszínre. A parkolóhelykeresés viszonylag könnyen ment és a belépésnél is gyorsan be tudtunk jutni. A lovarda környéke már tele volt fiatalokkal és idősebbekkel, családokkal, valóban mindenféle korosztályból érkeztek, hogy egy jót bulizzanak a közkedvelt zenekarral.
A nyolc órakor kezdődő koncert fantasztikus hangulatban telt, a közönség táncolt, tapsolt, kiabált,sikítozott és együtt énekelte a zenekarral a legnagyobb slágereit. A Halott Pénz pedig ki tudja hányadik koncertjén van túl, tudják mitől dölglik a légy, de az embereket sem kellett nagyon biztatni, hogy bulihangulatba kerüljenek. A mögöttünk ácsorgó társaság egyik férfi tagja például folyamatosan azt üvöltözte, hogy Halott pénz, és messzezengő baritonja a hangzavron is áthallatszott. Nem tudom, hogy a buli végén volt-e még hangja....
Biztosan voltak több ezren a koncerten, és bár nagyon sokaknak volt nyakba fityegő kártyája, ezzel gondolom ingyenes volt a belépés, de szép számmal voltak a fizető vendégek is. Mondjuk a 3500 forintos beugró nem az az összeg, ami átlépné azt a lélektani határt, amit az ember már nem fizet ki. Főleg ha azt is elárulom, hogy a kinti árusoknál húsz deka gumicukor került ennyibe. Mármint 3500-ba.
Szóval szuper volt a buli. Megkockáztatom, hogy Kaposváron 2022-ben ez volt a legjobb.

![]() Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönségetAugusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat. |
![]() Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségétÖt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.
|
![]() Kiégett egy autó MarcalinálKigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.
|
![]() Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely SzínházGőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése. |
![]() Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségbenSzívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen. |
![]() Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év StrandételeSomogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet. |