Keresik az Év Kilátóját és az Év Turistaházát, somogyi jelölt is van

    - Hétfőtől szavazhatnak a természetjárók az Aktív Magyarország által immár harmadik alkalommal meghirdetett Év Kilátója és Év Turistaháza pályázatok jelöltjeire.

 

    A pályázatok célja, hogy minél többen ismerjék fel az aktívan eltöltött szabadidő fontosságát, és induljanak el, fedezzék fel az ország legszebb panorámáit, illetve leghangulatosabb turistaszállásait. A két kategóriában több tucat nevezés érkezett, melyek közül a közönség választhatja ki, hogy melyik kilátó, illetve turistaház legyen idén az ország kedvence - közölte az MTI-vel hétfőn az Aktív Magyarország.

    Mint a közlemény emlékeztet, a beküldött pályázatok közül szakmai zsűri válogatta ki a tíz-tíz legjobbat. Olyan jó állapotú, rendezett környezetű célpontok kerültek be, amelyek izgalmas kerékpáros vagy gyalogos turistautak mentén fekszenek, így sokan megfordulnak ott.

 

Somogyból a Haracsi vendégház is bekerült a legjobbak közé.A Zselic erdeiben túrázva, kerékpározva kitűnő pihenőhellyel szolgál a Hotel Kardosfa tőszomszédságában található turistaszállás. A Dél-dunántúli Kéktúra útvonalán található, tavaly felújított ház teraszáról és nyári konyhájából hangulatos kilátás nyílik a zselici erdőrengetegre.

 

    A szervezők kiemelték, hogy országszerte egyre több, egyre egyedibb kilátó teszi még vonzóbbá a természetjárást, a természetközeli turistaszállások pedig ma már korszerűek, így a mai igényeket kielégítő, modern felszereltséggel várják a kikapcsolódni vágyókat.

  

    Annak érdekében, hogy a verseny minél színesebb legyen, a tavaly bejutott tíz-tíz legjobb pályázat ezúttal nem indulhatott, ezek így csak jövőre kaphatnak újra esélyt. Szavazni az Aktív Magyarország Facebook-oldalán lehet a képek kedvelésével október 6-ig.

A somogyi turistaházra itt tudtok szavazni: https://www.facebook.com/aktiv.magyarorszag/photos/pcb.1514865538955852/...

 

MTI

Időpont: 
hétfő, 2022, szeptember 26 - 17:25

MAGAZIN

Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönséget

Augusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat.

Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségét

Öt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.

Kiégett egy autó Marcalinál

Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.

Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely Színház

Gőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése.

Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségben

Szívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen.

Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év Strandétele

Somogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet.

 

Állásajánlatok Kaposváron